2003 - 8. fejezet

Bent ültem a kocsimban, és vártam, hogy a felvezető kör megkezdődjön. A srácok már megfogyatkoztak körülöttem, mert csak két perc volt hátra. Apa is elhagyta a terepet, és a boxban várta a rajtot. Mikor kigurultam a boxból, hogy elfoglaljam a helyem a rajtrácson, láttam rajta, hogy nagyon izgul értem. Ugyanez igaz volt Bobra is, a mérnökömre. Közel kerültünk egymáshoz ez alatt a rövid idő alatt. Szoros barátság alakult ki közöttünk. Apával ellentétben, ő még mellettem volt a rajtrácson, és röviden ismét elmondta a stratégiánkat. Már kívülről fújtam a dolgot, de jó volt, hogy valaki beszél hozzám még a rajt előtt. Aztán eljött az idő, és a maradék csapattagoknak is kellett hagyniuk a pályát. Egyedül maradtam a többiekkel. Én és a száguldó cirkusz.
Kialudtak a fények, és megkezdtük a felvezető kört. Szerencsére jól indult a kocsi, így nem kell tartanom a rajtnál sem. Remélem. Bob néha rászólt a fülemre, hogy melegítsem a gumikat. De csak azért tudta ezt megtenni, mert bekapcsolva hagytam a rádiót. Csak erre a rövid időre. Láttam, hogy az előttem haladók cikk-cakkban mennek a pályán, valamelyikük rá is fékez, és úgy rángatja a kormányt. Én úgy voltam vele, jobb a békesség, és a pálya teljes szélességét kihasználva mentem normál tempóban. Vigyáztam az előttem és a mögöttem lévőkre.
A kör végén beálltunk a helyünkre. Állítom, a pulzusom magasan verte a 200-at. Úgy éreztem, a szívem rövid időn belül utat tör a bordáimon keresztül ki a külvilágba. Kicsit se izgultam. Ez a normál állapot nálam. Csak a lámpák aludjanak ki. Visszaszámlálás: 5, 4, 3, 2, 1, GO! A lámpák kialudtak, én pedig tövig nyomva a pedált, megkezdtem az 58 körös ausztrál nagydíjat, ami egyben életem első Forma1-es versenye is volt.

A rajtom elég jól sikerült. Nem volt ütközés, és ez már pozitívumnak számít. Ráadásul száraz gumikon rajtoltam, aminek köszönhetően előrébb sikerült lépnem. A második körben már a 13. helyen álltam a tábla szerint. Ez nem is rossz így első versenyen. Szépen tartottam is ezt a helyet, amíg nem csúsztam meg a pályán, és vágódtam neki a flanak. Szerencsére nem erős becsapódás volt, de az autó totálkár lett.

- Minden rendben? – hallottam meg a fülemen, de nem szóltam semmit. Azzal voltam elfoglalva, hogy feldolgozzam. – Kate! – szólt rám apa ismét

- Minden oké. – válaszoltam idegesen

- Nyugi. Szállj ki a kocsiból, és ha visszaértél, mindent megbeszélünk. – hangzott az utolsó utasítás, én pedig kikászálódtam a roncsból. Visszavittek a boxba, és nem törődve senkivel és semmivel, hátra csörtettem a Paddock részbe. Ideges voltam, rohadtul ideges. Elfoglaltam a pihenőmet. Lefeküdtem a kanapéra, és csak bámultam a plafont. Apa biztos megharagszik rám, de most kevésbé izgat. Kiestem, és ez rohadtul fáj. Pedig jól ment a gép, és mégis. Mindent úgy tettem, ahogy megbeszéltük, ezért nem értem, mi volt a gond.

- Kate! Nyisd ki az ajtót! – hallottam meg apa hangját. Úr Isten! Már ennyi az idő? Biztos, belealudtam a nagy idegeskedésbe. Felkeltem a kanapéról, és kelletlenül ajtót nyitottam. Nem látszott dühösnek. – Jól vagy?

- Kiestem. Szerinted hogy vagyok? – ültem vissza a kanapéra

- Ez mindenkivel megesik. Majd legközelebb jobban fog menni. – ült le mellém

- Miért vagy te mindig ennyire optimista?

- Ha nem hiszel a jelenben, nem éred meg a jövőt.

- De bölcs. – szisszentem fel, erre fejbekólintott finoman – Ezt most miért kaptam?

- Ha kell, kiverem belőled a negatív hozzáállást.

- Képes lennél megverni?

- Tudod jól, hogy sose emeltem rá kezet. Szép szóval mindent el tudtunk intézni, de lassan oda jutunk, hogy a szavak helyére a tettek lépnek.

- 20 éves vagyok. Most akarod elkezdeni a tettleges nevelést? – álltam fel a kanapéról

- Szóval, hogy állsz hozzá a következő futamhoz?

- Kinyomom az autó szemét.

- Azért ennyire nem kell durván. – állt fel, és elém lépett – Ne aggódj a mai miatt. Ez az első a tanuló verseny volt.

- Ha… - kezdtem volna bele, de csendre intett

- Ne ellenkezz. Inkább törekedj arra, hogy ezt elfelejtsd, és tiszta fejjel nézz előre. – lépett az ajtóhoz – Apropó, este parti lesz. – nézett vissza rám

- Tart valaki bulit? - kíváncsiskodtam
- Általában mindegyik csapat szokott tartani.

- Akkor ma este is lesz? Közös? – kíváncsiskodtam

- Igen. – bólintott rá
- Azt mindenféleképpen meg kell ünnepelni, hogy van egy női tagja is a Forma1-nek. És nem mellesleg ez a nő eléggé szívós, harcias, és versenyképes. – hallottam meg apa háta mögül egy ismerős hangot. Az idősebbik Schumacher állt mögötte.

- Azért túlzásokba ne essünk.

- Pedig kitartó egy csaj vagy. Büszke lehetsz rá. – nézett apára

- Az is vagyok. – mosolygott rám

- Akkor hölgyem, este. – hajolt meg előttem, mint a régi kor lovagjai, majd tovább állt

- Ez meghülyült? – mutattam apának a jellegzetes kézmozdulattal

- Pusztán örül neked. Majd este találkozunk. – kaptam egy puszit a fejemre, és ő is magamra hagyott. Becsuktam az ajtót, és levakartam magamról az overallom. Visszaöltöztem abba a ruhába, amiben idejöttem. Majd ha visszamegyek a szállodába, olyan forró fürdőt veszek, amilyet még soha.
Minden nálam van. Telefon, kulcsok. Még én is egyben vagyok, józan. Erre viszont a buli után nem merek majd 100%-ig megesküdni. Bár nem tervezem, hogy bepiálok. Körbenéztem még egyszer a kamionomban, bár 1 hét múlva ugyanitt meditálom végig a futam előtti perceket, majd kiléptem. Elég nagy volt a nyüzsi a Paddockban. Még mindig, pedig már közel álltunk 5 órához. Normális ember, vagy néző ilyenkor már rég hazamegy, de itt többen vannak, mint Afrika országaiban együttvéve. Mindegy. Nekem el kell jutnom a szállodába, hogy lezuhanyozzak, mert rettenetesen leizzadtam. És elég kellemetlen. Már a saját szagom se bírom elviselni. A kamionban viszont nem akartam ilyennel vacakolni, pedig megtehettem volna. Parfümmel befújtam magam, és kész. Elég rendesen elnyomja az izzadságszagot.
Már kint jártam a kocsinál, ahol apa várt rám, meglehetősen komoran. Most vajon mi baja lehet?
- Azt hittem, nem is jössz. – nyitotta ki az ajtót
- Mi a baj apa? – álltam meg az anyósülés felőli oldalon
- Tettem valami olyat, ami nem fog tetszeni. – ült be a kocsiba. Kerülte a tekintetem. Vajon mi történhetett?
- De mégis mit? – ültem be mellé
- Inkább menjünk vissza a szállodába. A parti előtt gondolom, még akarsz pihenni egy kicsit. – indította be a kocsit, és elhagytuk a pályát. Azt a pályát, ahol beindult a karrierem legmagasabb foka.
- Lefürödni mindenképp. – néztem rá, de ő csak meredt előre az útra. Mi a fenét tehetett, amitől így le van törve? Mi az, ami nekem nem lesz jó? Apa sose tett nekem rosszat, így kétlem, hogy bármibe is belekeveredett volna. Faggatni se próbálom, mert tudom, hogy nem igazán fog egyenes választ adni. De zavar, hogy megemlítette, és nem tudom, miről van szó.