2003-4.fejezet

Kinyitottam, és az emlegetett szamár ott állt az ajtó előtt. Oké, tiszteletlenség így beszélni egy nálam 10 évvel idősebb emberről, de mégis megjelent.
- Oh, hello! – lepődtem meg
- Sziasztok! – intett Giancarlo – Gondoltam, megnézem, mi van veled. Nem láttalak a boxban a szerelőiddel, így idejöttem.
- És biztos voltál benne, hogy itt vagyok.
- Eddie is eltűnt. – nézett apára
- Hatni kell rá valahogy. – ült vissza a kanapéra
- Hallom, beszélni akartál velem. – lépett beljebb, és becsukta az ajtót maga mögött
- Igen. – léptem a kis asztalhoz, ami a kanapé mellett állt, és ráültem a tetejére – Te nem félsz?
- Miért? Te igen?
- Nagyon.
- De miért?
- Nem tudom. – néztem rá kiábrándultan. Tényleg nem tudtam, mitől vagy miért félek. Egyszerűen csak… mert.

- Figyelj Kate! – jött közelebb – 2 hónapja ismerjük egymást kb. Tudom rólad, hogy jó versenyző vagy. Szívós. Kitartó. Minden versenyt megnyertél a kisebb kategóriákban. Mindig kiemelkedően teljesítettél. A lehető legjobb érzéked van ahhoz, hogy segítsd a mérnökök és a szerelők munkáját. – magyarázta – Ilyen tehetséggel nincs okod félni.
- De… - nyögtem fel – Én a kis újonc, fiatal lányka…
- Gondold azt, hogy azok ellen versenyzel, akik ellen eddig tetted. A lényeg, hogy mindenki az ellenséged, akár idős, akár nem. Ne számítson az, hogy vannak itt nálad 10 évvel idősebbek. – mutatott magára – Mindenkivel egyenrangú vagy. Mindenki megverhető. Kivéve engem. – vigyorodott el
- Azt akarod, hogy ott dekkoljak mögötted? – vontam fel a szemöldököm
- Tiszteld a kort.
- Előbb mintha pont az ellenkezőjét mondtad volna. – emlékeztettem
- De én az alól kivétel vagyok. – kacsintott
- Azt te csak szeretnéd. – szálltam le az asztal tetejéről – Előttem végeztél az időmérőn, de a kocsim formás kis hátsóját fogod látni a futam végén. – hunyorítottam rá. Egy kis fenyegetés mindig bejön. Talán helyre tesz engem is.
- Bravo! – állt fel tapsolva apa
- Te minek örülsz?
- Hogy Giancarloban egy pszichiáter veszett el. – veregette meg a csapattársam vállát – Este már nem is lesz szükség a lélekerősítőre. De pihenned viszont kell.
- Ezt most megterveztétek? – vegyült némi felháborodás a hangomba
- Nem. Én csak a véleményem mondtam el. – tette fel a kezeit Fisicho, ártatlanságot színlelve
- Hatásos volt, azt meg kell hagyni. – néztem apára. Csak mosolygott, mint aki jól végezte dolgát.
- Ideje visszamenni a fiúkhoz. - indult el az ajtó felé
- Csak nem öltözködtél? – mutatott az overallra Giancarlo
- De. Látni akarod? – oldottam ki a csomóból az overall ujjait. Már láttam a rémült arckifejezését, ezért hangosan felnevettem. Nem sokkal később már ő is és apa is röhögtek a helyzeten. Feloldódtam, és ezt Fisichonak köszönhetem. Tényleg semmi félelmet nem érzek. Tudom, hogy holnap meg tudom csinálni a futamot. Képes leszek rá!