Fél órája már, hogy feküdtem, de aludni képtelen voltam.
Pedig olyan fáradt vagyok, mint a dög. Mégse megy az alvás. Ráadásul, a
bárányok se akarnak röpködni a fejem felett. Ha nem csinálok sürgősen valamit,
ebből nem lesz alvás. Inkább felkeltem, magamra kaptam az elszórt farmert és
pólót. Felhúztam a sportcipőmet, amit a szoba két külön sarkából halásztam
össze, és elhagytam a szobát. Ez után a mozdulatsor után se éreztem úgy, hogy
„Na, most becsukódik a szemem, aztán bye-bye.” Kilépve a folyosóra sehol senki
nem volt. Még csak fél 10, és kihalt az egész környék. Nem is baj. Így
nyugodtabban ki tudom szellőztetni a fejem, és talán nem esek vissza a
pesszimizmusomba. Fisicho hatásos volt. Alkalmazom terapeutámnak. Lifttel
lementem a földszintre. Az aulába lépve meglepődtem. A szálloda előtt nagy
tömeg gyülekezett. Jó nagy hangzavart csaptak. Biztos rajongók. Más nem csap
ekkora zsibvásárt. És naná, hogy lányok. Ahogy látom, minden korosztályból.
Öreglány, fiatal lány, kislány, sőt, még csecsemők is. Hiába! Nem lehet elég
korán elkezdeni. Néda! Fernando az, akit ostromolnak. Újonc, és már rajongói
vannak. Ha a kinézetét vesszük, akkor én is sorba állok. Ki nem hagynám. De az
ellenfelem, úgyhogy nem játszunk puszipajtást. Főleg nem kezdünk el rajongani. Az
elég hülyén venné ki magát.
- Hát te? – lépett mellém hirtelen valaki
- Giancarlo! – ijedtem meg. A kezem hirtelen a szívemhez kaptam, hogy hatásosabb legyen a reakció.
- Nem voltál fáradt? – kíváncsiskodott
- Elméleti síkon igen, gyakorlatban meg nem tudok aludni. – panaszkodtam neki
- Aham. – bólintott rá, és a távolba meredt. Ekkor láttam csak, hogy Fernando közeledik felénk. Gombócot éreztem a torkomban. Miért? Jó kérdés.
- Sziasztok! – fogott kezet Fisichellával, de közben rám nézett – Szép volt! Nagyon szép!
- Te se voltál épp kismiska. – néztem a szemeibe. Azokba a gyönyörű barna szemekbe. – A rajongóid? – biccentettem a tükrös ajtó felé
- Igen. – fordult vissza, és kinézett az ajtón, ahol a tömeg még mindig szép számban jelen volt – De te? – nézett vissza rám – Úgy tudom, hogy fáradt vagy.
- Ki volt az informátorod? – döbbentem le
- Nem lényeg. – grimaszolt
- Nando! – förmedtem rá
- Így csak a legjobb barátaim hívnak. – szögezte le
- A legjobb barátod a legnagyobb ellenséged. – jelentettem ki
- Ez a mottód?
- Nem. – vágtam rá – De jól hangzik, nem? – mosolyodtam el
- Fura egy lány vagy te. – szisszent fel, de közben elmosolyodott
- Hát te? – lépett mellém hirtelen valaki
- Giancarlo! – ijedtem meg. A kezem hirtelen a szívemhez kaptam, hogy hatásosabb legyen a reakció.
- Nem voltál fáradt? – kíváncsiskodott
- Elméleti síkon igen, gyakorlatban meg nem tudok aludni. – panaszkodtam neki
- Aham. – bólintott rá, és a távolba meredt. Ekkor láttam csak, hogy Fernando közeledik felénk. Gombócot éreztem a torkomban. Miért? Jó kérdés.
- Sziasztok! – fogott kezet Fisichellával, de közben rám nézett – Szép volt! Nagyon szép!
- Te se voltál épp kismiska. – néztem a szemeibe. Azokba a gyönyörű barna szemekbe. – A rajongóid? – biccentettem a tükrös ajtó felé
- Igen. – fordult vissza, és kinézett az ajtón, ahol a tömeg még mindig szép számban jelen volt – De te? – nézett vissza rám – Úgy tudom, hogy fáradt vagy.
- Ki volt az informátorod? – döbbentem le
- Nem lényeg. – grimaszolt
- Nando! – förmedtem rá
- Így csak a legjobb barátaim hívnak. – szögezte le
- A legjobb barátod a legnagyobb ellenséged. – jelentettem ki
- Ez a mottód?
- Nem. – vágtam rá – De jól hangzik, nem? – mosolyodtam el
- Fura egy lány vagy te. – szisszent fel, de közben elmosolyodott
- Tudom. De a csapatom pont ezért szeret. – böktem oldalba
Fisichot, hogy ő is szóljon már valamit. Kezdtem kellemetlenül érezni magam.
Pedig pasi jelenlétében soha. Most mégis. Lehet, hogy elvörösödtem, mert Fer száján
a mosoly még szélesebbre húzódott. Szép látvány lehetek, pedig én nem vagyok
rajongó. Ezzel rohadtul elárulom magam. Elárulom, hogy bejön nekem, mint pasi.
Nem! Hűtsd le magad.
- Mi? – kérdezett rám Fernando
- Mi? – rémülten estem ki a gondolataimból
- Valamit dörmögtél az orrod alatt. – említette meg
- Ja. Semmi. – legyintettem
- De valamit mondtál. – lépett közelebb - Mi volt az? – hunyorított rám
- Egy rohadt szó nem hagyta el a számat. – védekeztem. Hangosan gondolkodtam volna? Akkor én miért nem hallottam? Azt se éreztem, hogy a szám mozogna. Biztos csak ugrat. Be akar húzni a csőbe. De ki kell ábrándítanom, nem fog menni neki.
- Pedig mondtál valamit. – hajolt közelebb, és úgy nézett rám, mint aki próbálná leolvasni rólam, mi is volt az előbbi megnyilvánulásom
- Fernandonak igaza van. Elég intenzíven mozgott a szád, csak a hang nem nagyon akart kijönni rajta. – állt Fisicho Alonso oldalára
- Nem húztok be a csőbe.
- Eszünk ágában sincs, de nem is hazudunk. – nézett mélyen a szemeimbe Fer, mint aki olvasni akar a gondolataimban. Akkor is kizárt, hogy én kinyitottam a szám. Oké, alapba nagy pofám van, hogy nyersen fogalmazzak, de én akkor sem szóltam egy szót se. Az igazam nem fogják megdönteni. Két srácnak nem hiszek el semmit, még akkor sem, ha az egyik piszok jóképű, a másik pedig a csapattársam. Kettő egy ellen akkor se hatásos. Ha kell, levitatok egy egész országot is.
- Férfi vagy. – mutattam rá a nyilvánvaló tényre
- Zene füleimnek. - ironizált – Már kezdtem azt hinni, hogy valami fejlődési rendellenesség ficeg a lábam között.
- Ez poén volt? Tőled? – lepődtem meg – Ki nem néztem volna egy ilyen… - mutattam végig rajta
- Egy milyen? – kíváncsiskodott Alonso
- Hát egy ilyen… - mutattam végig rajta ismét, de nem tudtam megfogalmazni, amit mondani akarok
- Ezzel sokat segítettél, köszi. – gúnyolódott
- Neked bármikor szívesen. – mosolyogtam rá én is gúnyosan. Nehogy azt higgye már, hogy ő szarta a spanyolviaszt. Jó, oké, kicsit nyers vagyok, de mit tudok tenni. Na meg persze ő is spanyol, de ez csak egy szófordulat. Nem tesz lóvá, az tuti.
- Közöljem veled a konkrét véleményemet, ami kialakult rólad? – szisszent fel
- Nagyon szépen megkérnélek rá. – húztam ki magam, mert tudtam, hogy semmi pozitívum nem lesz ezek után. De akkor ő se várja el, hogy én majd áradozok róla. Kölcsönkenyér visszajár alapon véleményezem én is a viselkedését. Meg úgy az egész embert.
- Kate! – hallottam a távolból a nevem – Nem úgy volt, hogy alszol?
- Az apai szigor megkezdődik. – gúnyolódott Fernando halkan
- Holnap a pályán nem állok jót magamért. – néztem rá fenyegetően. És ezt fenyegetésnek is szántam, de láthatóan nem ijedt meg tőlem. Nem baj! Majd holnap. Betorpedózom hátulról úgy, hogy a szemei fennakadnak.
- Szerintem hagyjátok abba. – szólt ránk Giancarlo, miközben apa közeledett
- Nagy szavak. – szisszent fel Fernando, miközben erősen farkasszemet néztünk egymással. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy félrenézek. Még akkor sem, ha apa itt áll mellettem, és a vállam veregeti, hogy rá figyeljek.
- Figyelsz te rám? – tette a vállamra apa a kezét, és naná, hogy ránéztem. A francba! Ilyen nincs! Akaraterő? Van nekem olyan? Most derült ki, hogy hiányában szenvedek. Pedig már láttam Fernandon, hogy félre fog nézni, erre apa megjelenik. Miért nem tudott még 1 percet várni? Idős ember, így nem tudom minek sietett. Le akartam győzni a srácot nézésben, de nem engedte. Semmi sikerélményem nincs. Na de majd holnap. Beszóltál kisköcsög? Letorpedózlak a pályáról, az sicher.
- Figyelek! – mondtam kicsit mérgesen
- Valami baj van? – hökkent meg a hangom hallatán
- Fáradt vagyok.
- Akkor mit keresel itt?
- Már semmit. – mondtam nyomatékkal a hangomban – De te mit csinálsz ilyenkor?
- Még csak 10 óra van. – tudatta velem – És kíváncsi voltam, alszol-e.
- Most felmegyek, és megejtem. Megfertőzik a drága oxigént, amit belélegzek. – néztem mérgesen Alonsora, miközben apával mentem a lift felé
- Apai szigor. – formálták a szavakat ajkai
- Bekaphatod. – mondtam neki ugyanúgy vissza, és közben bemutattam neki. Ő úgy csinált, mintha elkapná, amit küldtem neki, és zsebre rakta. Ezen kicsit elcsodálkoztam. Mi van? Zsebre rakja? Biztos, ilyet még nem kapott senkitől. Tőlem viszont meg fogja kapni az adagját. Lehet, nem leszek kedvence, sőt biztos, de ő is eljátssza az esélyét nálam.
- Mit csináltál te itt lent? – léptünk be a liftbe apával
- Sétálni akartam, mert ahogy lefeküdtem, nem jött álom a szememre. Gondoltam, a mozgás majd elálmosít. De aztán megláttam a tömeget a szálloda előtt, és nem mentem tovább. – meséltem
- Megijedtél tőlük?
- Dehogy. Csak mire átkecmergek rajtuk… - nyújtottam el a mondat végét
- Biztos elfáradtál volna.
- És akkor vissza se tudok jönni a szállodába. – léptünk ki a felvonóból
- Viszont Fernandoval nagyon jól elbeszélgettél. – említette meg, amit korábban látott
- Azt te csak hiszed, hogy olyan jól elbeszélgettünk. – léptem a szobám elé, és kinyitottam az ajtót
- Flörtölt veled? – kíváncsiskodott
- Inkább csak buzerál. – nyitottam be a szobába
- Ez így nem lesz jó.
- Mi?
- Ne legyél ennyire ellenséges másokkal. – tanácsolta
- Vagyis vele? – mutattam a lift felé, mert megláttam, hogy Fernando és Giancarlo kilépnek a felvonóból. Elég jókedvűek voltak. Beszélgettek, heherésztek. Ugye csak vicc, hogy ő is ezen a szinten lakik? Most kezdem csak igazán sajnálni magam. – Apa! Kezdj el sajnálni. – kérleltem
- Miért is?
- Miatta. – mutattam az egyre csak közeledő srácra
- Szia Eddie! – fogott kezet apával Fernando
- Szia Fernando! – viszonozta a gesztust
- Még nem feküdtél le? – nézett rám
- Ne szívass, azt ajánlom. – néztem rá fenyegetően, de nem nagyon hatódott meg tőle. Ilyen nincs! Miért nem tudok hatással lenni rá? Régen sikerült másoknál. Vagy ő túl magabiztos ahhoz, hogy megijedjen tőlem?
- Gyerekek! Mi van veletek? – nézett hol egyikünkre, hol másikunkra apa
- Újoncok vagyunk. – böktem rá, de az Istenért se akartam elveszteni a szemkontaktust Nandoval. Most végre sikerülhet az, ami korábban nem. Megnyerem a szemező csatát. Tudja már meg, hogy ki itt a főnök.
- A lányodnak nagyon felvágták a nyelvét. – mosolyodott el sunyin
- Mindig ilyen volt. – tudatta vele apa
- Vagy esetleg szerelmes? – vonta fel a szemöldökét Fer
- Mi? – pislogtam hirtelen. A francba! Megint buktam az egészet. De ami késik, nem múlik.
- Elkalandoztak a gondolataid. – válaszolt a kérdésemre
- Meg ha jól láttam, a tieid is.
- Én itt voltam.
- Én se nagyon mozdultam el a helyemről. – vágtam vissza
- Látom, könnyen kapható vagy a veszekedésre. – szisszent fel a fiú
- Ha van olyan hülye partnerem, aki belemegy, akkor simán. – gúnyolódtam. Szemét vagyok, tudom. De ha ő is így, akkor én is. Mint már mondtam, nehogy azt higgye, hogy ő szarta a spanyolviaszt spanyol létére.
- Kösz a minősítést. Majd holnap találkozunk. – ment el mellettünk, de mivel nem álltam a falhoz közel, így mellettem sétált el. Amit tett menet közben, meglepett. Ki nem néztem volna belőle. Rácsapott a fenekemre. A FENEKEMRE! Rühellem, ha valaki csak úgy csapkod, még ha az illető ilyen jóképű is. Hirtelen utána fordultam, de ő nem tette meg ugyanezt. Apa csak mosolygott mellettem, majd mikor a fiúk eltűntek egyik-egyik szobában, megszólalt.
- Szerelem van kilátásban.
- Vagy egy jó erős tökön rúgás. – léptem be a szobámba
- Azok az emberek, akik ennyit kötözködnek egymással, előbb-utóbb összegabalyodnak.
- De mi nem fogunk. Maximum a pályán.
- Azt mondod, hogy nem tetszik? – hunyorított rám. Láttam, hogy nem akarja elhinni nekem. És milyen igaza van.
- Nem erről van szó apa, de… Ellenfelem. Most mondd azt, hogy az ilyen jól végződik akár a pályán, akár máshol.
- Az tény, hogy pályán rossz helyzetbe kerülnétek, de nincs olyan dolog, amit te nem tudnál megoldani.
- Ez is olyasmi. – dörmögtem az orrom alatt
- Te tudod, mit akarsz. Én nem szólok bele. – tudatta velem – De kicsit idegesítő, ahogy egymást piszkáljátok.
- A holnapi verseny után komolyabb leszek, ezt megígérhetem. Akkor már be leszek avatva, és végre felnövök.
- Nagyon remélem. – bólintott rá – Most pedig aludj. – adott két puszit, majd elment a szobám elől. Becsuktam, rázártam kulccsal, és a homlokom nekitámasztottam az ajtónak. Ez már szívás! Ennyire nyilvánvaló, ha valaki tetszik? Igaz, apa ismer, szóval ő mindent tud rólam. Ez a majom meg benyögi, hogy szerelmes vagyok. Itt, aki szerelmes, az ő. Saját magába. Pont olyan, mint Flavio. Egy köcsög. Csak, mert nő vagyok, még nem kell lenézni. Majd adok én a pofájának, de előbb aludnom kell.
- Mi? – kérdezett rám Fernando
- Mi? – rémülten estem ki a gondolataimból
- Valamit dörmögtél az orrod alatt. – említette meg
- Ja. Semmi. – legyintettem
- De valamit mondtál. – lépett közelebb - Mi volt az? – hunyorított rám
- Egy rohadt szó nem hagyta el a számat. – védekeztem. Hangosan gondolkodtam volna? Akkor én miért nem hallottam? Azt se éreztem, hogy a szám mozogna. Biztos csak ugrat. Be akar húzni a csőbe. De ki kell ábrándítanom, nem fog menni neki.
- Pedig mondtál valamit. – hajolt közelebb, és úgy nézett rám, mint aki próbálná leolvasni rólam, mi is volt az előbbi megnyilvánulásom
- Fernandonak igaza van. Elég intenzíven mozgott a szád, csak a hang nem nagyon akart kijönni rajta. – állt Fisicho Alonso oldalára
- Nem húztok be a csőbe.
- Eszünk ágában sincs, de nem is hazudunk. – nézett mélyen a szemeimbe Fer, mint aki olvasni akar a gondolataimban. Akkor is kizárt, hogy én kinyitottam a szám. Oké, alapba nagy pofám van, hogy nyersen fogalmazzak, de én akkor sem szóltam egy szót se. Az igazam nem fogják megdönteni. Két srácnak nem hiszek el semmit, még akkor sem, ha az egyik piszok jóképű, a másik pedig a csapattársam. Kettő egy ellen akkor se hatásos. Ha kell, levitatok egy egész országot is.
- Férfi vagy. – mutattam rá a nyilvánvaló tényre
- Zene füleimnek. - ironizált – Már kezdtem azt hinni, hogy valami fejlődési rendellenesség ficeg a lábam között.
- Ez poén volt? Tőled? – lepődtem meg – Ki nem néztem volna egy ilyen… - mutattam végig rajta
- Egy milyen? – kíváncsiskodott Alonso
- Hát egy ilyen… - mutattam végig rajta ismét, de nem tudtam megfogalmazni, amit mondani akarok
- Ezzel sokat segítettél, köszi. – gúnyolódott
- Neked bármikor szívesen. – mosolyogtam rá én is gúnyosan. Nehogy azt higgye már, hogy ő szarta a spanyolviaszt. Jó, oké, kicsit nyers vagyok, de mit tudok tenni. Na meg persze ő is spanyol, de ez csak egy szófordulat. Nem tesz lóvá, az tuti.
- Közöljem veled a konkrét véleményemet, ami kialakult rólad? – szisszent fel
- Nagyon szépen megkérnélek rá. – húztam ki magam, mert tudtam, hogy semmi pozitívum nem lesz ezek után. De akkor ő se várja el, hogy én majd áradozok róla. Kölcsönkenyér visszajár alapon véleményezem én is a viselkedését. Meg úgy az egész embert.
- Kate! – hallottam a távolból a nevem – Nem úgy volt, hogy alszol?
- Az apai szigor megkezdődik. – gúnyolódott Fernando halkan
- Holnap a pályán nem állok jót magamért. – néztem rá fenyegetően. És ezt fenyegetésnek is szántam, de láthatóan nem ijedt meg tőlem. Nem baj! Majd holnap. Betorpedózom hátulról úgy, hogy a szemei fennakadnak.
- Szerintem hagyjátok abba. – szólt ránk Giancarlo, miközben apa közeledett
- Nagy szavak. – szisszent fel Fernando, miközben erősen farkasszemet néztünk egymással. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy félrenézek. Még akkor sem, ha apa itt áll mellettem, és a vállam veregeti, hogy rá figyeljek.
- Figyelsz te rám? – tette a vállamra apa a kezét, és naná, hogy ránéztem. A francba! Ilyen nincs! Akaraterő? Van nekem olyan? Most derült ki, hogy hiányában szenvedek. Pedig már láttam Fernandon, hogy félre fog nézni, erre apa megjelenik. Miért nem tudott még 1 percet várni? Idős ember, így nem tudom minek sietett. Le akartam győzni a srácot nézésben, de nem engedte. Semmi sikerélményem nincs. Na de majd holnap. Beszóltál kisköcsög? Letorpedózlak a pályáról, az sicher.
- Figyelek! – mondtam kicsit mérgesen
- Valami baj van? – hökkent meg a hangom hallatán
- Fáradt vagyok.
- Akkor mit keresel itt?
- Már semmit. – mondtam nyomatékkal a hangomban – De te mit csinálsz ilyenkor?
- Még csak 10 óra van. – tudatta velem – És kíváncsi voltam, alszol-e.
- Most felmegyek, és megejtem. Megfertőzik a drága oxigént, amit belélegzek. – néztem mérgesen Alonsora, miközben apával mentem a lift felé
- Apai szigor. – formálták a szavakat ajkai
- Bekaphatod. – mondtam neki ugyanúgy vissza, és közben bemutattam neki. Ő úgy csinált, mintha elkapná, amit küldtem neki, és zsebre rakta. Ezen kicsit elcsodálkoztam. Mi van? Zsebre rakja? Biztos, ilyet még nem kapott senkitől. Tőlem viszont meg fogja kapni az adagját. Lehet, nem leszek kedvence, sőt biztos, de ő is eljátssza az esélyét nálam.
- Mit csináltál te itt lent? – léptünk be a liftbe apával
- Sétálni akartam, mert ahogy lefeküdtem, nem jött álom a szememre. Gondoltam, a mozgás majd elálmosít. De aztán megláttam a tömeget a szálloda előtt, és nem mentem tovább. – meséltem
- Megijedtél tőlük?
- Dehogy. Csak mire átkecmergek rajtuk… - nyújtottam el a mondat végét
- Biztos elfáradtál volna.
- És akkor vissza se tudok jönni a szállodába. – léptünk ki a felvonóból
- Viszont Fernandoval nagyon jól elbeszélgettél. – említette meg, amit korábban látott
- Azt te csak hiszed, hogy olyan jól elbeszélgettünk. – léptem a szobám elé, és kinyitottam az ajtót
- Flörtölt veled? – kíváncsiskodott
- Inkább csak buzerál. – nyitottam be a szobába
- Ez így nem lesz jó.
- Mi?
- Ne legyél ennyire ellenséges másokkal. – tanácsolta
- Vagyis vele? – mutattam a lift felé, mert megláttam, hogy Fernando és Giancarlo kilépnek a felvonóból. Elég jókedvűek voltak. Beszélgettek, heherésztek. Ugye csak vicc, hogy ő is ezen a szinten lakik? Most kezdem csak igazán sajnálni magam. – Apa! Kezdj el sajnálni. – kérleltem
- Miért is?
- Miatta. – mutattam az egyre csak közeledő srácra
- Szia Eddie! – fogott kezet apával Fernando
- Szia Fernando! – viszonozta a gesztust
- Még nem feküdtél le? – nézett rám
- Ne szívass, azt ajánlom. – néztem rá fenyegetően, de nem nagyon hatódott meg tőle. Ilyen nincs! Miért nem tudok hatással lenni rá? Régen sikerült másoknál. Vagy ő túl magabiztos ahhoz, hogy megijedjen tőlem?
- Gyerekek! Mi van veletek? – nézett hol egyikünkre, hol másikunkra apa
- Újoncok vagyunk. – böktem rá, de az Istenért se akartam elveszteni a szemkontaktust Nandoval. Most végre sikerülhet az, ami korábban nem. Megnyerem a szemező csatát. Tudja már meg, hogy ki itt a főnök.
- A lányodnak nagyon felvágták a nyelvét. – mosolyodott el sunyin
- Mindig ilyen volt. – tudatta vele apa
- Vagy esetleg szerelmes? – vonta fel a szemöldökét Fer
- Mi? – pislogtam hirtelen. A francba! Megint buktam az egészet. De ami késik, nem múlik.
- Elkalandoztak a gondolataid. – válaszolt a kérdésemre
- Meg ha jól láttam, a tieid is.
- Én itt voltam.
- Én se nagyon mozdultam el a helyemről. – vágtam vissza
- Látom, könnyen kapható vagy a veszekedésre. – szisszent fel a fiú
- Ha van olyan hülye partnerem, aki belemegy, akkor simán. – gúnyolódtam. Szemét vagyok, tudom. De ha ő is így, akkor én is. Mint már mondtam, nehogy azt higgye, hogy ő szarta a spanyolviaszt spanyol létére.
- Kösz a minősítést. Majd holnap találkozunk. – ment el mellettünk, de mivel nem álltam a falhoz közel, így mellettem sétált el. Amit tett menet közben, meglepett. Ki nem néztem volna belőle. Rácsapott a fenekemre. A FENEKEMRE! Rühellem, ha valaki csak úgy csapkod, még ha az illető ilyen jóképű is. Hirtelen utána fordultam, de ő nem tette meg ugyanezt. Apa csak mosolygott mellettem, majd mikor a fiúk eltűntek egyik-egyik szobában, megszólalt.
- Szerelem van kilátásban.
- Vagy egy jó erős tökön rúgás. – léptem be a szobámba
- Azok az emberek, akik ennyit kötözködnek egymással, előbb-utóbb összegabalyodnak.
- De mi nem fogunk. Maximum a pályán.
- Azt mondod, hogy nem tetszik? – hunyorított rám. Láttam, hogy nem akarja elhinni nekem. És milyen igaza van.
- Nem erről van szó apa, de… Ellenfelem. Most mondd azt, hogy az ilyen jól végződik akár a pályán, akár máshol.
- Az tény, hogy pályán rossz helyzetbe kerülnétek, de nincs olyan dolog, amit te nem tudnál megoldani.
- Ez is olyasmi. – dörmögtem az orrom alatt
- Te tudod, mit akarsz. Én nem szólok bele. – tudatta velem – De kicsit idegesítő, ahogy egymást piszkáljátok.
- A holnapi verseny után komolyabb leszek, ezt megígérhetem. Akkor már be leszek avatva, és végre felnövök.
- Nagyon remélem. – bólintott rá – Most pedig aludj. – adott két puszit, majd elment a szobám elől. Becsuktam, rázártam kulccsal, és a homlokom nekitámasztottam az ajtónak. Ez már szívás! Ennyire nyilvánvaló, ha valaki tetszik? Igaz, apa ismer, szóval ő mindent tud rólam. Ez a majom meg benyögi, hogy szerelmes vagyok. Itt, aki szerelmes, az ő. Saját magába. Pont olyan, mint Flavio. Egy köcsög. Csak, mert nő vagyok, még nem kell lenézni. Majd adok én a pofájának, de előbb aludnom kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése