Ahogy elterveztem, nem is hívtam
vissza az illetőt, aki fürdés alatt keresett, de ő se hívott utána. Biztos
rájött, hogy tolmácsnak csapnivaló vagyok.
Öltözni se öltöztem ki.
Felvetten egy zöld ujjatlan felsőt, egy laza farmer anyagú térdnadrágot, és egy
strandpapucsba csúsztattam a lábaimat. Meleg van, így nem veszek magamra
bundát. És különben is, a kényelem és a sportosság híve vagyok. Nem fogok
kisestélyit felvenni csak azért, mert Fernandoval körbejárjuk a környéket.
Lényegében azt se tudom, hogy merre vagy hova megyünk. És ha lejáratja a lábam,
kevésbé lesz fájdalmasabb papucsban, mint mondjuk magas sarkúban. Fúj! Már a
puszta gondolattól is feláll a szőr a hátamon.
Mivel közeledett 7 óra, így jobbnak láttam elindulni a találka helyszínére. Már felkészültem mindenre az estével kapcsolatban, de elsőnek arra, hogy tuti kritizálni fogja az öltözékemet. Eddig mindenki megtette. Bár a vasárnapi bulin nem jegyezte meg senki, csak Michael dicsért meg. Vagyis, csinosnak talált. De ha most látna, tuti kirohanna a világból. Ilyen szerelés csak a pasikon van, én meg tudomásom szerint nem vagyok az. De erre csak egy szó a magyarázat: Kényelem.
Az Alonso família háza elé érve Fernando pont lépett ki a kapun. Egy idős férfi társaságában közeledett az udvar kijáratához. Mikor meglátott, a fejével intett felém, mire a kapu másik oldalán álló férfi csak elmosolyodott. Ugye nem én vagyok a téma közöttük? Végül is, erre a kérdésre kideríthetem a választ könnyen. Csak rá kell kérdeznem, ha már felfedezőkörúton leszünk. Kezet fogott a férfival, és odalépett hozzám. Egy kék farmernadrágot, és egy fehér, laza pólót viselt Renault felirattal. Milyen rendes ember. Még itthon is a csapata pólóját hordja.
- Mehetünk?
- Apukád volt? – pillantottam fél szemmel a férfira, aki elindult vissza a házba
Mivel közeledett 7 óra, így jobbnak láttam elindulni a találka helyszínére. Már felkészültem mindenre az estével kapcsolatban, de elsőnek arra, hogy tuti kritizálni fogja az öltözékemet. Eddig mindenki megtette. Bár a vasárnapi bulin nem jegyezte meg senki, csak Michael dicsért meg. Vagyis, csinosnak talált. De ha most látna, tuti kirohanna a világból. Ilyen szerelés csak a pasikon van, én meg tudomásom szerint nem vagyok az. De erre csak egy szó a magyarázat: Kényelem.
Az Alonso família háza elé érve Fernando pont lépett ki a kapun. Egy idős férfi társaságában közeledett az udvar kijáratához. Mikor meglátott, a fejével intett felém, mire a kapu másik oldalán álló férfi csak elmosolyodott. Ugye nem én vagyok a téma közöttük? Végül is, erre a kérdésre kideríthetem a választ könnyen. Csak rá kell kérdeznem, ha már felfedezőkörúton leszünk. Kezet fogott a férfival, és odalépett hozzám. Egy kék farmernadrágot, és egy fehér, laza pólót viselt Renault felirattal. Milyen rendes ember. Még itthon is a csapata pólóját hordja.
- Mehetünk?
- Apukád volt? – pillantottam fél szemmel a férfira, aki elindult vissza a házba
- Ennyire látszik?
- Mint két tojás. – mosolyogtam rá
- Mint két tojás. – mosolyogtam rá
- Ja. De te viszont nem tudsz
egyformán öltözködni. – nézett végig rajtam
- Már megint mi a baj a
szerelésemmel? – háborodtam fel, pedig tudtam, hogy ez lesz belőle
- Meg fogjuk mi élni valaha, hogy egyszer nőiesen öltözködj? – kíváncsiskodott
- Meg fogjuk mi élni valaha, hogy egyszer nőiesen öltözködj? – kíváncsiskodott
- Még csak 1 hete ismersz. –
szögeztem le – De, majd ha megnősülsz, és meghívsz, akkor kiöltözök. – vontam
fel a szemöldököm
- Remélem fehér ruhát fogsz viselni, fátyollal az arcod előtt. – nézett rám semmitmondó arccal. Ettől a mondattól megtorpantam. Alig távolodtunk el a házuktól pár méterre, de már megállítja bennem az ütőt. Mi van? Megártott neki a friss levegő? Beszívott, vagy alkoholista? Te szűz anyám!
- Ha beteg vagy, maradtál volna otthon. – néztem rá kicsit se kedvesen
- Remélem fehér ruhát fogsz viselni, fátyollal az arcod előtt. – nézett rám semmitmondó arccal. Ettől a mondattól megtorpantam. Alig távolodtunk el a házuktól pár méterre, de már megállítja bennem az ütőt. Mi van? Megártott neki a friss levegő? Beszívott, vagy alkoholista? Te szűz anyám!
- Ha beteg vagy, maradtál volna otthon. – néztem rá kicsit se kedvesen
- Csak vicceltem. – emelte fel
megadásképp a kezeit
- Tudod, hogy a frászt hozod
rám? – löktem meg a vállát – Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy férjhez menjek. –
indultam el
- Jól van, na. – ölelte át a
vállam. Csak ránéztem a kezére, majd az arcára pillantottam. Mosolyogva
szemlélte a tájat. Most vajon mire gondolhat? És mi volt az oka arra, hogy
átölelje a vállam, mint valami jó havernak? Persze, nem zavar a gesztus, csak
fura.
- Megkérdezhetem, hogy hova megyünk? – kíváncsiskodtam. Észrevette magát, és gyorsan elkapta a kezét a vállamról. Kicsit zavartan megvakarta a tarkóját, majd zsebre vágta a kezeit.
- El akarlak vinni arra a helyre, ahova apával sokat jártunk gyerekkoromban. – mondta semlegesen, mintha nem történt volna semmi
- Megkérdezhetem, hogy hova megyünk? – kíváncsiskodtam. Észrevette magát, és gyorsan elkapta a kezét a vállamról. Kicsit zavartan megvakarta a tarkóját, majd zsebre vágta a kezeit.
- El akarlak vinni arra a helyre, ahova apával sokat jártunk gyerekkoromban. – mondta semlegesen, mintha nem történt volna semmi
- Csak egy kérdés. – álltam meg
ismét. Biztos hülyének tart, hogy mindig megállok, de így sima választ kapok a
kérdéseimre, mert neki is meg kell állnia, és így rám figyel.
- Igen? – fordult felém
- Igen? – fordult felém
- Tulajdonképpen, mit akarsz
tőlem?
- Megismerni. – válaszolt egyszerűen, de aztán folytatta – A többieket már ismerem 2001 óta, de te viszont most csöppentél közénk. Nem kell tartanod tőlem, semmi hátsó szándékom nincs. – tudatta velem – És a többiek is meg fognak keresni, hogy beszélgessenek veled, csak más módját fogják választani az ismerkedésnek, mint én. Ha nem találkoztunk volna itt, akkor máshol és máskor ejtettem volna meg ezt a társalgást. – magyarázta
- Megismerni. – válaszolt egyszerűen, de aztán folytatta – A többieket már ismerem 2001 óta, de te viszont most csöppentél közénk. Nem kell tartanod tőlem, semmi hátsó szándékom nincs. – tudatta velem – És a többiek is meg fognak keresni, hogy beszélgessenek veled, csak más módját fogják választani az ismerkedésnek, mint én. Ha nem találkoztunk volna itt, akkor máshol és máskor ejtettem volna meg ezt a társalgást. – magyarázta
- Aha. – jutott el az agyamig.
Szóval semmi hátsó szándék. Helyes! Vagy nem? Jó kérdés.
- Most már mehetünk? – intett a fejével előre. Csak elmosolyodtam, majd megindultunk a felé a hely felé, amit annyira meg akar mutatni nekem. Legalábbis, azt hiszem, hogy arra megyünk.
- Mikor kezdted el a gokartozást? – kezdtem el informálódni. Apa is ezt tanácsolta. Kérdezzek, ne kutakodjak.
- 3 éves koromban. – mesélte – Bár a gokartot apa a nővéremnek, Lorenának fabrikálta, én mégis jogot formáltam rá, és magaménak tekintettem. Ugye a kis gokartokkal simán lehetett koccanni, de én úgy vigyáztam rá, mint a féltve őrzött kincsre. 5 évesen pedig elindultam életem első gokartversenyén.
- Sose korai elkezdeni. – mosolyodtam el
- Most már mehetünk? – intett a fejével előre. Csak elmosolyodtam, majd megindultunk a felé a hely felé, amit annyira meg akar mutatni nekem. Legalábbis, azt hiszem, hogy arra megyünk.
- Mikor kezdted el a gokartozást? – kezdtem el informálódni. Apa is ezt tanácsolta. Kérdezzek, ne kutakodjak.
- 3 éves koromban. – mesélte – Bár a gokartot apa a nővéremnek, Lorenának fabrikálta, én mégis jogot formáltam rá, és magaménak tekintettem. Ugye a kis gokartokkal simán lehetett koccanni, de én úgy vigyáztam rá, mint a féltve őrzött kincsre. 5 évesen pedig elindultam életem első gokartversenyén.
- Sose korai elkezdeni. – mosolyodtam el
- És te?
- Apáék 2 éves koromba fogadtak örökbe. – kezdtem bele - 3 éves körül lehettem, mikor apa először elvitt egy futamra. Emlékem nem sok van, de ő azt mesélte, hogy ahogy megláttam az egyik kocsijukat, egyből belekéredzkedtem. Megnyomtam valamit, amit nem kellett volna, és egyből elkezdtem forgatni a kormányt. Onnantól már le se lehetett vakarni. – meséltem. Pont annyit, amennyit ő. Nem kell túlzásba vinni.
- Akkor nem is ismered az igazi szüleidet?
- Nem. De nem is érdekel, kik voltak azok. Megváltak tőlem, így nincs értelme annak, hogy én kutakodjak utánuk. – rúgtam félre egy kis kavicsot, ami az úton hevert
- Apáék 2 éves koromba fogadtak örökbe. – kezdtem bele - 3 éves körül lehettem, mikor apa először elvitt egy futamra. Emlékem nem sok van, de ő azt mesélte, hogy ahogy megláttam az egyik kocsijukat, egyből belekéredzkedtem. Megnyomtam valamit, amit nem kellett volna, és egyből elkezdtem forgatni a kormányt. Onnantól már le se lehetett vakarni. – meséltem. Pont annyit, amennyit ő. Nem kell túlzásba vinni.
- Akkor nem is ismered az igazi szüleidet?
- Nem. De nem is érdekel, kik voltak azok. Megváltak tőlem, így nincs értelme annak, hogy én kutakodjak utánuk. – rúgtam félre egy kis kavicsot, ami az úton hevert
- Kicsit se vagy kíváncsi? –
nézett rám
- Ők szerinted kíváncsiak voltak
rám? – néztem rá – Évekig nem foglalkoztam ezzel a témával. Elhagytak. Ha ők
nem kíváncsiak, én miért legyek?
- Biztos volt valami nyomós okuk.
- Kirakni egy gyereket? – szisszentem fel – Ugye ezt te se gondolod komolyan?
- Nem tudom. Nem voltam ilyen helyzetben, így nem tudom átélni, hogy mit érzel. De gondolom, hogy nem egyszerű. – állt szembe velem – Sajnálom, hogy felhoztam ezt a témát. Ne haragudj. – kért bocsánatot
- Biztos volt valami nyomós okuk.
- Kirakni egy gyereket? – szisszentem fel – Ugye ezt te se gondolod komolyan?
- Nem tudom. Nem voltam ilyen helyzetben, így nem tudom átélni, hogy mit érzel. De gondolom, hogy nem egyszerű. – állt szembe velem – Sajnálom, hogy felhoztam ezt a témát. Ne haragudj. – kért bocsánatot
- Hagyjuk. – néztem félre. Nem
akartam a szemeibe nézni. Kicsit kiakasztott. – Témaváltás. Megosztod valakivel
az oxfordi otthonod?
- Nem. – indultunk el ismét. Fogalmam sincs, hol az a hely, amit meg akar mutatni, de már elég rég óta megyünk.
- Azt akarod mondani, hogy nincs barátnőd? – döbbentem le
- Van egy egyetemista lány, de vele csak barátok vagyunk. – mesélte
- Biztos?
- Tuti.
- Tudod, hogy férfi és nő között nem sokáig áll fenn a barátság.
- Ezt most úgy mondod, mint azt a jó barát az ellenséged szöveget? – emlékezett vissza
- Nem. Ezt úgy mondom, mint ahogy más. És igaz is.
- Szóval neked sincs hímnemű haverod.
- Én kivétel vagyok.
- Szóval a barátság nálad nem alakul át többé.
- Nem. – vágtam rá
- De viszont nálam átalakulhat. – szűrte le
- Szereted a lány közelségét? – kérdeztem rá konkrétan, mert utálom, ha kerülgetjük a forró kását
- Miért?
- Nehéz lenne konkrétan válaszolni? – vontam fel a szemöldököm
- Ritkán találkozunk, de akkor nagyon jól el tudunk beszélgetni. – mesélte
- Aha. – fogtam fel. Fura, de kicsit féltékeny voltam. Miért? Elképzelésem sincs. A lényeg, hogy boldog legyen.
- De nem gondolok rá úgy, mint potenciális barátnőjelöltre. – tette hozzá. Na bumm. Erre nem igazán tudok semmit reagálni. Csupán az állam esik le. Persze csak képletesen értve. – És te?
- Tudsz Markról.
- Nincs senki, aki be akarna házasodni a Jordan családba?
- Mondtam, hogy túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy férjhez menjek.
- Én se nagyon akarok még nősülni. – jegyezte meg. He? Ez most hogy jön ide? Engem akar férjhez adni, de ő nem nősül? Ez a srác kezd egyre bonyolultabb lenni nekem. Csak egy a probléma, hogy én szeretem a bonyolult dolgokat.
- Mikor érünk oda? – tereltem el ismét a témát a nem tudom hányadikról
- Itt is vagyunk. – nézett a távolba. Annyira távolba nem is kellett néznie. Egy park terült el előttünk. Csupa zöld, ameddig csak elláttam a félhomályban. Egy park. Ki gondolta volna, hogy itt még ilyen is van. Fákkal körülövezve, és elszórtan tölgyesek, meg néhány díszfa. Hétvégi pihenőhelynek kiválóan megfelel. Én meg itt élek fél éve, és azt se tudtam, hogy ez a park a világon van. Fernando meg itt lógott az édesapjával.
- Csak nem itt gyakoroltál? – pillantottam rá
- Ennyire egyértelmű? – kérdezett vissza
- Ha ez az a hely, ahol apukáddal sokat voltál együtt gyerekkorodban, akkor igen. És mivel azt mondtad, hogy ő fabrikálta a gokartot…
- A logikád csapnivaló.
- És a matekom is. – mosolyodtam el, majd elindultam a zöld terület felé
- Csak nem te vagy titokban az agy? – jött utánam
- Feltűnt már mindenkinek, hogy túlságosan jól adom vissza az időeredményeket, és megsaccolom, hogy kb. hol, mennyit rontok. – ültem egy padra, ami a lehető legközelebb volt hozzánk.
- Nekem is mondták már ezt. – ült le mellém
- Pályát tévesztettünk. – fordultam felé
- Meglehet. – nézett rám. Elmerültem a barna szemeibe. Most vajon mi fog történni? Ha rajtam múlik, akkor semmi. És itt most én irányítok. Nem szabad elmélyülnöm a gyönyörű szemekben, mert azok a gyengéim.
- Mit mondtál apukádnak? – csuktam le a szemeimet, majd elfordítottam a fejem. Éreztem, hogy most is elvörösödök, és legszívesebben kifutottam volna a világból, de tartanom kell magam.
- Csak meséltem neki rólad. Vagyis anyának, apának és a nagyinak.
- A nagyinak? – döbbentem le
- Igen. A nagymamám is ott volt anyuéknál. Minden versenyemet együtt nézik. – újságolta
- Egy igazi család. – mosolyodtam el
- Elmeséltem nekik, hogy van egy lány is a Forma1-ben. Anya a riportokat látva, és egy-két képen, amit mutattak rólad megkedvelt. Azt mondta, hogy mellettem neked fog szurkolni. – mesélte. Alig hittem a fülemnek. Ennél kedvesebb gesztust se hallottam még. Persze, az árvaház lakói mind engem neveztek ki kedvencüknek, de ez mégis más. – És amikor meséltem nekik, hogy itt laksz Oviedoban, nem akart hinni a fülének. Mondtam apának, hogy úgyis eljövök veled sétálni egyet, így ha jövök, kísérjen ki, és akkor ő is a saját szemével láthat téged. – fejezte be
- Nem. – indultunk el ismét. Fogalmam sincs, hol az a hely, amit meg akar mutatni, de már elég rég óta megyünk.
- Azt akarod mondani, hogy nincs barátnőd? – döbbentem le
- Van egy egyetemista lány, de vele csak barátok vagyunk. – mesélte
- Biztos?
- Tuti.
- Tudod, hogy férfi és nő között nem sokáig áll fenn a barátság.
- Ezt most úgy mondod, mint azt a jó barát az ellenséged szöveget? – emlékezett vissza
- Nem. Ezt úgy mondom, mint ahogy más. És igaz is.
- Szóval neked sincs hímnemű haverod.
- Én kivétel vagyok.
- Szóval a barátság nálad nem alakul át többé.
- Nem. – vágtam rá
- De viszont nálam átalakulhat. – szűrte le
- Szereted a lány közelségét? – kérdeztem rá konkrétan, mert utálom, ha kerülgetjük a forró kását
- Miért?
- Nehéz lenne konkrétan válaszolni? – vontam fel a szemöldököm
- Ritkán találkozunk, de akkor nagyon jól el tudunk beszélgetni. – mesélte
- Aha. – fogtam fel. Fura, de kicsit féltékeny voltam. Miért? Elképzelésem sincs. A lényeg, hogy boldog legyen.
- De nem gondolok rá úgy, mint potenciális barátnőjelöltre. – tette hozzá. Na bumm. Erre nem igazán tudok semmit reagálni. Csupán az állam esik le. Persze csak képletesen értve. – És te?
- Tudsz Markról.
- Nincs senki, aki be akarna házasodni a Jordan családba?
- Mondtam, hogy túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy férjhez menjek.
- Én se nagyon akarok még nősülni. – jegyezte meg. He? Ez most hogy jön ide? Engem akar férjhez adni, de ő nem nősül? Ez a srác kezd egyre bonyolultabb lenni nekem. Csak egy a probléma, hogy én szeretem a bonyolult dolgokat.
- Mikor érünk oda? – tereltem el ismét a témát a nem tudom hányadikról
- Itt is vagyunk. – nézett a távolba. Annyira távolba nem is kellett néznie. Egy park terült el előttünk. Csupa zöld, ameddig csak elláttam a félhomályban. Egy park. Ki gondolta volna, hogy itt még ilyen is van. Fákkal körülövezve, és elszórtan tölgyesek, meg néhány díszfa. Hétvégi pihenőhelynek kiválóan megfelel. Én meg itt élek fél éve, és azt se tudtam, hogy ez a park a világon van. Fernando meg itt lógott az édesapjával.
- Csak nem itt gyakoroltál? – pillantottam rá
- Ennyire egyértelmű? – kérdezett vissza
- Ha ez az a hely, ahol apukáddal sokat voltál együtt gyerekkorodban, akkor igen. És mivel azt mondtad, hogy ő fabrikálta a gokartot…
- A logikád csapnivaló.
- És a matekom is. – mosolyodtam el, majd elindultam a zöld terület felé
- Csak nem te vagy titokban az agy? – jött utánam
- Feltűnt már mindenkinek, hogy túlságosan jól adom vissza az időeredményeket, és megsaccolom, hogy kb. hol, mennyit rontok. – ültem egy padra, ami a lehető legközelebb volt hozzánk.
- Nekem is mondták már ezt. – ült le mellém
- Pályát tévesztettünk. – fordultam felé
- Meglehet. – nézett rám. Elmerültem a barna szemeibe. Most vajon mi fog történni? Ha rajtam múlik, akkor semmi. És itt most én irányítok. Nem szabad elmélyülnöm a gyönyörű szemekben, mert azok a gyengéim.
- Mit mondtál apukádnak? – csuktam le a szemeimet, majd elfordítottam a fejem. Éreztem, hogy most is elvörösödök, és legszívesebben kifutottam volna a világból, de tartanom kell magam.
- Csak meséltem neki rólad. Vagyis anyának, apának és a nagyinak.
- A nagyinak? – döbbentem le
- Igen. A nagymamám is ott volt anyuéknál. Minden versenyemet együtt nézik. – újságolta
- Egy igazi család. – mosolyodtam el
- Elmeséltem nekik, hogy van egy lány is a Forma1-ben. Anya a riportokat látva, és egy-két képen, amit mutattak rólad megkedvelt. Azt mondta, hogy mellettem neked fog szurkolni. – mesélte. Alig hittem a fülemnek. Ennél kedvesebb gesztust se hallottam még. Persze, az árvaház lakói mind engem neveztek ki kedvencüknek, de ez mégis más. – És amikor meséltem nekik, hogy itt laksz Oviedoban, nem akart hinni a fülének. Mondtam apának, hogy úgyis eljövök veled sétálni egyet, így ha jövök, kísérjen ki, és akkor ő is a saját szemével láthat téged. – fejezte be
- Na most ezt tisztára úgy mondod,
mintha valami híresség lennék.
- Anyának tetszel. – tudatta velem ismét
- Ugye anyukád nem szokott beleszólni a magánéletedbe? – hunyorítottam rá
- Nem. De mindig elmondta a véleményét a barátnőimmel kapcsolatban. És azt is közölte velem, hogy milyen lány illene mellém.
- Bírom anyukádat. Jó fej. – néztem rá tök komolyan. És a vicc, hogy ezek alapján tényleg jó fejnek találtam. Nem tudok még róla szinte semmit, de már csípem.
- Apát még jobban fogod szeretni.
- Tudod, néha úgy beszélsz, mintha be akarnál vinni a családodba. – fordultam teljesen felé
- Apa néha eljár a versenyeimre, úgyhogy esetleg ott fogsz majd találkozni vele. – nyugtatott meg – Miért vinnélek a családba? – csapott a combomra. Csak mérgesen néztem rá, amire ő elnevette magát.
- Totál nem értelek.
- Csak barátkozok.
- Vettem észre. – álltam fel – Többet taperoltál ez alatt az 1 óra alatt, mint Mark 2 év alatt. – hoztam a tudtára
- Sajnálom, tényleg. – mondta megbánóan
- Szóval itt szoktál kiskorodban körözni. – néztem körbe – Szép kis hely. Ha nem hozol ide, azt se tudom, hogy létezik.
- Szerettem is idejárni. De aztán jöttek a versenyek, és csak úgy maradhattam a mezőnyben, ha jól teljesítettem a suliban. Nem akartam feladni az álmom, hogy profi autóversenyző legyek, és egyszer a nagyokkal vívjam a csatáimat. – mesélte – Mivel minden hétvégén voltak versenyek, és hétköznap suliba jártam, így elmaradt, hogy kijöjjek ide.
- Értem. – bólintottam. Ez érdekesebb, mintha én néznék utána. Nem semmi egy élete volt.
- Ezek a versenyek egyfajta cigánykarneválnak voltak nevezhetőek. Mindig mentünk, és magunk építettük fel a pályát. Természetesen a szülők is elkísértek minket. Legtöbb haveromat itt szereztem. – folytatta – 6 évesen nyertem meg az első versenyem.
- Wow! – hüledeztem – Elég korán kezdted.
- Jaja. – emlékezett vissza. Ilyen jó emlékezőtehetséggel nem csoda, ha ott van, ahol most. – 7 és 8 éves koromban bajnoki címeket is gyűjtöttem be.
- Na ne. – nyíltak nagyra a szemeim
- Hát ennyi elég belőlem.
- Tudod mit? Én nem versenyzek ellened. Kizárt dolog. – távolodtam el tőle – A-a. Nincs az az Isten. – ellenkeztem
- Most miért? Ez régen volt. – szisszent fel
- De basszus! 7-8 évesen már bajnoki cím… - próbáltam felfogni – Oké, 7-8 évesen én is koptattam az aszfaltot, de akkor még nem nyertem bajnoki címet.
- Ezek szerint tehetségesebb vagyok, mint te. – vigyorgott rám
- Meg gondolom idősebb is. – vontam fel a szemöldököm
- Miért? Mennyi idős vagy? – kíváncsiskodott
- Te? – kérdeztem vissza
- Én kérdeztem előbb.
- De én várom a választ.
- Veled mindig élmény a beszélgetés.
- Tudom. – húztam ki magam – Na, kivele. – vált komollyá a tekintetem
- 22 leszek július végén. – válaszolt. Még csak ellenkezni se ellenkezett. Sőt, mióta ismerem, nem ellenkezik semmilyen kérdés ellen. Ez nekem csak jót jelent, mert nem kell erőlködnöm azon, hogy kihúzzak belőle bármilyen választ is. – Most te jössz.
- 20 leszek májusban. – indultam el, mert már kezdett sötétedni. És kezdtem fázni is.
- Cirka két év. – jegyezte meg
- Anyának tetszel. – tudatta velem ismét
- Ugye anyukád nem szokott beleszólni a magánéletedbe? – hunyorítottam rá
- Nem. De mindig elmondta a véleményét a barátnőimmel kapcsolatban. És azt is közölte velem, hogy milyen lány illene mellém.
- Bírom anyukádat. Jó fej. – néztem rá tök komolyan. És a vicc, hogy ezek alapján tényleg jó fejnek találtam. Nem tudok még róla szinte semmit, de már csípem.
- Apát még jobban fogod szeretni.
- Tudod, néha úgy beszélsz, mintha be akarnál vinni a családodba. – fordultam teljesen felé
- Apa néha eljár a versenyeimre, úgyhogy esetleg ott fogsz majd találkozni vele. – nyugtatott meg – Miért vinnélek a családba? – csapott a combomra. Csak mérgesen néztem rá, amire ő elnevette magát.
- Totál nem értelek.
- Csak barátkozok.
- Vettem észre. – álltam fel – Többet taperoltál ez alatt az 1 óra alatt, mint Mark 2 év alatt. – hoztam a tudtára
- Sajnálom, tényleg. – mondta megbánóan
- Szóval itt szoktál kiskorodban körözni. – néztem körbe – Szép kis hely. Ha nem hozol ide, azt se tudom, hogy létezik.
- Szerettem is idejárni. De aztán jöttek a versenyek, és csak úgy maradhattam a mezőnyben, ha jól teljesítettem a suliban. Nem akartam feladni az álmom, hogy profi autóversenyző legyek, és egyszer a nagyokkal vívjam a csatáimat. – mesélte – Mivel minden hétvégén voltak versenyek, és hétköznap suliba jártam, így elmaradt, hogy kijöjjek ide.
- Értem. – bólintottam. Ez érdekesebb, mintha én néznék utána. Nem semmi egy élete volt.
- Ezek a versenyek egyfajta cigánykarneválnak voltak nevezhetőek. Mindig mentünk, és magunk építettük fel a pályát. Természetesen a szülők is elkísértek minket. Legtöbb haveromat itt szereztem. – folytatta – 6 évesen nyertem meg az első versenyem.
- Wow! – hüledeztem – Elég korán kezdted.
- Jaja. – emlékezett vissza. Ilyen jó emlékezőtehetséggel nem csoda, ha ott van, ahol most. – 7 és 8 éves koromban bajnoki címeket is gyűjtöttem be.
- Na ne. – nyíltak nagyra a szemeim
- Hát ennyi elég belőlem.
- Tudod mit? Én nem versenyzek ellened. Kizárt dolog. – távolodtam el tőle – A-a. Nincs az az Isten. – ellenkeztem
- Most miért? Ez régen volt. – szisszent fel
- De basszus! 7-8 évesen már bajnoki cím… - próbáltam felfogni – Oké, 7-8 évesen én is koptattam az aszfaltot, de akkor még nem nyertem bajnoki címet.
- Ezek szerint tehetségesebb vagyok, mint te. – vigyorgott rám
- Meg gondolom idősebb is. – vontam fel a szemöldököm
- Miért? Mennyi idős vagy? – kíváncsiskodott
- Te? – kérdeztem vissza
- Én kérdeztem előbb.
- De én várom a választ.
- Veled mindig élmény a beszélgetés.
- Tudom. – húztam ki magam – Na, kivele. – vált komollyá a tekintetem
- 22 leszek július végén. – válaszolt. Még csak ellenkezni se ellenkezett. Sőt, mióta ismerem, nem ellenkezik semmilyen kérdés ellen. Ez nekem csak jót jelent, mert nem kell erőlködnöm azon, hogy kihúzzak belőle bármilyen választ is. – Most te jössz.
- 20 leszek májusban. – indultam el, mert már kezdett sötétedni. És kezdtem fázni is.
- Cirka két év. – jegyezte meg
- De még sincs akkora tapasztalatom,
pedig én is abban a korban kezdtem majdnem, mint te.
- Nem mindenki lett olyan gokart őrült, mint én. Ha Lorenát érdekelte volna a dolog, akkor most lehet, hogy nem is beszélnénk itt. – nevetett halkan. Én is szélesre húztam a szám, miközben elképzeltem, hogy Fernando harcol a kiskocsiért, de a nővére leveri, és elszáguldozik.
- Azért furcsa az élet, nem? Ha én nem kerülök Eddiékhez, talán nem lett volna belőlem az, ami most vagyok. És ha te se vagy olyan erőszakos, hogy magadnak tulajdonítsd apukád első gokart-gyártmányát, talán te se lennél itt.
- Furcsa, de ha úgy vesszük, néha igazságos is. – dugta zsebre a kezeit – Aki küzd azért, amit el akar érni az életben, az sikerül. De aki csak azt várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön, az nem megy semmire.
- És sajnos sok ilyen ember van. – lépegettem himbálózva. Élveztem Fernando társaságát, és jó volt vele beszélgetni is. Régen volt ilyen jó társaságban részem.
- És azokkal a srácokkal tartod a kapcsolatot, akikkel régen versenyeztél? – tért vissza a múlt taglalásához
- Némelyikkel még össze szoktam futni, de úgy igazán suliban leltem barátokra, akikben szép lassan jó nagyot csalódtam. – meséltem neki – Aztán egyik versenyemre eljöttek az árvaházból, és ott összehaverkodtam a srácokkal. Megígértem nekik, ha bekerülök a Száguldó cirkuszba, elviszem őket egy-két versenyemre. De szerintem majd az európaiakra fog esni a választás.
- Gondolom, egy itt lesz Barcelonában.
- Ez közelebb van nekik.
- A Forma1-es srácokról mit gondolsz? – érdeklődött
- Igazából csak Jarnoval, Giancarloval, Michaellel és veled beszéltem. Kimivel egy-két szót, a többieket meg csak futólag ismerem. – közöltem vele – Amúgy mindenki jó fej. Michaelt simán el tudnám bátyámnak képzelni.
- Biztos lesz még pár ember, akit meg fogsz kedvelni.
- Gondolod, hogy kialakulhat köztünk valamiféle barátság?
- Mondom. A Forma1 egy nagy család. És most már van egy hugink is. – vigyorodott el
- Remélem, cumit nem akartok a számba adni. – álltam meg, mert időközben a házam elé értünk. Fel se tűnt, hogy előtte mentünk el a park felé.
- Cumit? – vonta össze a szemöldökét Fer. Mikor látta, hogy kezdek kapcsolni, sunyin elvigyorodott
- Jajj, te! – csaptam meg a vállát – Nem olyan… hogy te… Menj a francba!
- Sajnálom, de te beszélsz kétértelműen.
- Vagy inkább te értesz mindent máshogy. – néztem rá morcosan
- Egyezzünk ki döntetlenben. – nyújtotta a kezét. Vonakodva, de elfogadtam. Legyen, ahogy akarja. – Itt laksz? – nézett a házra
- Aha. – néztem a hátam mögé
- Jó nagy egy személynek. – állapította meg
- Nekem mondod? Élet csak akkor van itt, ha a srácok jönnek, vagy apáék meglátogatnak.
- Megtörtént ez az elmúlt fél évben?
- Apa elég gyakran jött.
- Aha. – nyugtázta – Jó volt ez az este. Megismételhetnénk. – mutatta a kezével. Csak elmosolyodtam rajta.
- Jó volt veled beszélgetni. – hátráltam a kapu felé
- Ha itt már nem is, de Malajziában találkozunk.
- Igen. - bólintottam rá
- Akkor, szia! – intett
- Szia! – intettem én is, de ez már majdnem integetésnek volt betudható. Épp hogy lenyomtam a kiskapu kilincsét, Fernando visszaszólt.
- Kérdezhetek valamit?
- Mondd. – fordultam vissza
- Mindenki jelenlétében ilyen hamar elvörösödsz? – vonta fel a szemöldökét. Kicsit meglepődtem a kérdésen, de aztán elmosolyodtam.
- Ki az a mindenki? – kérdeztem vissza
- Nem mindenki lett olyan gokart őrült, mint én. Ha Lorenát érdekelte volna a dolog, akkor most lehet, hogy nem is beszélnénk itt. – nevetett halkan. Én is szélesre húztam a szám, miközben elképzeltem, hogy Fernando harcol a kiskocsiért, de a nővére leveri, és elszáguldozik.
- Azért furcsa az élet, nem? Ha én nem kerülök Eddiékhez, talán nem lett volna belőlem az, ami most vagyok. És ha te se vagy olyan erőszakos, hogy magadnak tulajdonítsd apukád első gokart-gyártmányát, talán te se lennél itt.
- Furcsa, de ha úgy vesszük, néha igazságos is. – dugta zsebre a kezeit – Aki küzd azért, amit el akar érni az életben, az sikerül. De aki csak azt várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön, az nem megy semmire.
- És sajnos sok ilyen ember van. – lépegettem himbálózva. Élveztem Fernando társaságát, és jó volt vele beszélgetni is. Régen volt ilyen jó társaságban részem.
- És azokkal a srácokkal tartod a kapcsolatot, akikkel régen versenyeztél? – tért vissza a múlt taglalásához
- Némelyikkel még össze szoktam futni, de úgy igazán suliban leltem barátokra, akikben szép lassan jó nagyot csalódtam. – meséltem neki – Aztán egyik versenyemre eljöttek az árvaházból, és ott összehaverkodtam a srácokkal. Megígértem nekik, ha bekerülök a Száguldó cirkuszba, elviszem őket egy-két versenyemre. De szerintem majd az európaiakra fog esni a választás.
- Gondolom, egy itt lesz Barcelonában.
- Ez közelebb van nekik.
- A Forma1-es srácokról mit gondolsz? – érdeklődött
- Igazából csak Jarnoval, Giancarloval, Michaellel és veled beszéltem. Kimivel egy-két szót, a többieket meg csak futólag ismerem. – közöltem vele – Amúgy mindenki jó fej. Michaelt simán el tudnám bátyámnak képzelni.
- Biztos lesz még pár ember, akit meg fogsz kedvelni.
- Gondolod, hogy kialakulhat köztünk valamiféle barátság?
- Mondom. A Forma1 egy nagy család. És most már van egy hugink is. – vigyorodott el
- Remélem, cumit nem akartok a számba adni. – álltam meg, mert időközben a házam elé értünk. Fel se tűnt, hogy előtte mentünk el a park felé.
- Cumit? – vonta össze a szemöldökét Fer. Mikor látta, hogy kezdek kapcsolni, sunyin elvigyorodott
- Jajj, te! – csaptam meg a vállát – Nem olyan… hogy te… Menj a francba!
- Sajnálom, de te beszélsz kétértelműen.
- Vagy inkább te értesz mindent máshogy. – néztem rá morcosan
- Egyezzünk ki döntetlenben. – nyújtotta a kezét. Vonakodva, de elfogadtam. Legyen, ahogy akarja. – Itt laksz? – nézett a házra
- Aha. – néztem a hátam mögé
- Jó nagy egy személynek. – állapította meg
- Nekem mondod? Élet csak akkor van itt, ha a srácok jönnek, vagy apáék meglátogatnak.
- Megtörtént ez az elmúlt fél évben?
- Apa elég gyakran jött.
- Aha. – nyugtázta – Jó volt ez az este. Megismételhetnénk. – mutatta a kezével. Csak elmosolyodtam rajta.
- Jó volt veled beszélgetni. – hátráltam a kapu felé
- Ha itt már nem is, de Malajziában találkozunk.
- Igen. - bólintottam rá
- Akkor, szia! – intett
- Szia! – intettem én is, de ez már majdnem integetésnek volt betudható. Épp hogy lenyomtam a kiskapu kilincsét, Fernando visszaszólt.
- Kérdezhetek valamit?
- Mondd. – fordultam vissza
- Mindenki jelenlétében ilyen hamar elvörösödsz? – vonta fel a szemöldökét. Kicsit meglepődtem a kérdésen, de aztán elmosolyodtam.
- Ki az a mindenki? – kérdeztem vissza
- Én miért váltom ki belőled? –
kíváncsiskodott, erre én csak elvigyorodtam
- Jó éjt! – intettem neki, és elindultam a bejárati ajtó felé. A murvás utat két sövény övezte. Csak végighúztam a tenyereimet rajtuk, aztán az ajtóhoz érve hátrapillantottam, de úgy, hogy nem fordultam teljesen meg. Fernando ott állt, de háttal nekem. Épp telefonált. Telefonált? Ilyenkor?
- Jó éjt! – intettem neki, és elindultam a bejárati ajtó felé. A murvás utat két sövény övezte. Csak végighúztam a tenyereimet rajtuk, aztán az ajtóhoz érve hátrapillantottam, de úgy, hogy nem fordultam teljesen meg. Fernando ott állt, de háttal nekem. Épp telefonált. Telefonált? Ilyenkor?
Esküszöm, ha ez csak egy fogadás
volt, vagy tudom is én mi, megtudom, és megfojtom. Nem érdekel, hogy bejön
nekem. Isten a tanúm rá, hogy megfojtom. De majd Malajziában kiderítem, kivel
beszélt és miről. Jó, oké, nem az én dolgom, de most mire gondoljak, ha éppen
akkor telefonál, mikor elválnak útjaink. Felhívni viszont nem fogom, hogy minél
előbb megtudjam a kérdésemre a választ. Azért van annyi tartás bennem, hogy ne
engedjek a csábításnak. Pedig csak egy gombnyomás, és máris hívhatnám. Nem!
Teljesen meg vagyok kattanva. Jó este volt, de ez még nem jelenti azt, hogy a
telefonon kell lógnom. Majd Malajziában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése