Mivel a fürdést néhány perc
alatt letudtam a saját égetésemmel, így gyorsan magamra kaptam egy szürke
szabadidő nadrágot, és egy fekete, halálfejes pólót, ami kicsit feszült rajtam.
Nincs mit szégyellnem, és takarja, amit kell. Lábamra húztam a fehér
sportcipőm, és elhagytam a szobát. Csak apa meg ne lásson, mert akkor rájön,
hogy füllentettem neki az alvással kapcsolatban. Oké, az is meg fog történni,
de még nem most. Még csak 9 óra, szóval nem vagyok fáradt. Majd a sok
koncentrálás holnap meg holnapután azzá tesz, de ma fitt vagyok. És ezt
köszönhetem a forró víznek is. Gratulálok Kate! Ügyes vagy!
A lifttel lementem egy emeletet, mikor kinyílt, ugyan olyan folyosó fogadott, mintha az 5.-en lennék. Egy szálloda, szóval nem tudom, miért lepődök meg a hasonlóságon. Kiléptem a felvonóból, és elindultam a folyosón. Nem tudtam, hogy melyik szobát keresem, de emlékeztem egy számra. Bepróbálkozok. Ha nem az illető nyit ajtót, akkor buktam. A folyosó legvégén lévő ajtóhoz léptem, bekopogtam, és vártam. Jobbat úgy se tehetek, maximum beégetem magam. De az már eddig is ment, szóval nagy veszteség nem ér. Elég sok idő eltelt, de az ajtó nem nyílt. Lehet, hogy üres a szoba. Inkább visszamegyek az enyémbe. De ahogy léptem volna el, kattant a zár, és nyílt az ajtó.
- Szia! Csak azért jöttem hogy… - néztem tágra nyílt szemekkel – Wow! – csúszott ki a számon
- Szia! – túrt bele vizes hajába. Alonso ott állt előttem egy szál törölközőben a dereka köré tekerve. Felső testén vízcseppek nyugodtak. Azt hittem, hogy a látványtól összeesek. Ez már nekem sok. És a törölköző olyan nagyon a csípőjén van összekötve, hogy… a köldöke alatti kis pihés szőrszálak kilátszódnak. Az hétszentség, hogy az összes vér a fejembe transzportálódott. Ilyen látvány nem minden nap fogadja az embert. És még a vizes haja is… És a mellkasán a vízcseppek… Halálomon vagyok. – Baj van? – kérdezett rá
- Miért? – nyeltem nagyot
- Elsápadtál. – vonta össze a szemöldökét
- Igen? – mondtam heherészve. Kínomban röhögtem, mert én azt hittem, hogy totál vörös vagyok, erre kiderül, hogy fal fehér.
- Nem akarsz bejönni? – nyitotta ki jobban az ajtót
- Hogy én? – álltam még mindig bambán
- Te állsz itt az ajtóm előtt eléggé sportosan felöltözve, én meg az ajtóba egy szál törölközőben. Még az a szerencsém, hogy a folyosó végén van a szobám, mert most belépőt szedhetnék, annyian meg akarnának nézni így. – mutatott végig magán.
- És ennek van valami akadálya? – néztem rá. Próbáltam nem a köldöke alatti pihés szőrszálakra figyelni
- Igen. Az, hogy ha nem jössz be, becsukom az ajtót. – vonta fel a szemöldökét
- Jól van na, csak… - néztem végig rajta ismét. Sajnálom, de nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy egy rohadt jó pasi áll előttem félig meztelenül. Vajon mi lehet a törölköző alatt? Hmm… Jesszus Kate, te hülye vagy!
- Nem láttál még ilyet soha? – nézett le a fehér törölközőre, amit a szálloda emblémája díszített
- De, csak… - nyeltem nagyot. A pofám már rohadtul égett. Ezt soha az életben nem fogom kimagyarázni.
- Gyere be, mert lassan lángra lobbansz. – kapta el a karom, és behúzott. Csak néztem rá rémültem, mint egy kiskutya. Fene se gondolta volna, ha átjövök hozzá beszélgetni, így fog fogadni. Egyedül egy törölköző van rajta, ami csak azt takarja, amit nem akar mutatni. Pedig jahjjj… - Mondtál valamit? – fordult vissza a fürdő ajtajából
- Én? Dehogy! – rezzentem meg. Már megint hangosan gondolkodtam. Affene!
- Felöltözök. Mindjárt itt vagyok. – tűnt el az ajtó mögött
- Rendben. – szóltam utána. Leültem az ágy szélére, és körbepásztáztam a szobában. Meglátszik, hogy pasi. A ruhái a fotelban hevernek, papírok szanaszét az asztalon. Azért ennyire nem kell tanulmányoznia a pályát, vagy tudom is én, hogy mit csinált. Az ágyra pillantottam, és ott hevert a telefonja. Tudom, hogy ilyet nem szabad, és nem igazán lehetek rossz kislány, miközben az ő szobájában vagyok, az ő ágyán ülök, de hajt a kíváncsiság. Régen volt, de hátha benne van az a szám, akit felhívott még a házam előtt, miután elváltak útjaink. A készülékért nyúltam, majd felemeltem, és hátat fordítottam a fürdőnek, hogy nehogy meglássa, min ügyködök. Felnyitottam a mobilt, és a híváslistába mentem. Volt ott minden. Nevek, csak telefonszámok, idióta becenevek. Vicces fiú ez a Fernando, most már tényleg azt mondom. Ha valakinek mikrofon becenevet ad… Hát ez is sík.
- Mit csinálsz? - lépett mögém, és kikapta a kezemből a telefont
- Na... hát… de… - fordultam utána felháborodva
- Ez az enyém. – mutatta fel a telefont, miközben összecsukta
- Azt én is tudom, de… - néztem rá szemrehányóan – Csak kíváncsi voltam.
- Ne legyél, mert egyszer az visz a sírba. – pakolta össze a papírokat az asztalon egy kupacba
- Csak érdekelne, hogy mégis kivel beszéltél telefonon 1 hete, mikor elváltak útjaink. – csúsztam fel az ágyon, és elfeküdtem rajta. A hátam nekitámasztottam az ágytámlának.
- Csak helyezd magad kényelembe. – gúnyolódott
- Már megtörtént, köszi. – fontam össze az ujjaim a hasamon
- Akkor most mondd meg – ült mellém -, miért is jöttél.
- Mondd meg, kivel beszéltél.
- Az segít valamit is?
- Tudni szeretném, hogy mi volt a téma.
- Flavioval beszéltem, mert éppen hívott. – mondta el kertelés nélkül
- Az öreg még a szüleidnél se hagy nyugton? – csodálkoztam el
- A főnököm. Gondolom, Eddie téged is elég sűrűn hív.
- Az apám.
- Majdnem ugyan az. – feküdt el ő is ugyan úgy, mint én. Ha most valaki belépne az ajtón, és meglátna minket, szépet szólna. – Na szóval. Miért jöttél? – fordította felém a fejét
- Nem tudom. – tudtam le ennyivel
- Az smst miért írtad? – kíváncsiskodott
- Elmosolyodtál rajta. – emlékeztettem
- Jah, mert meglepett.
- Hát pont azért írtam, hogy meglepjelek. – vigyorogtam rá
- És a tartalma is meglepetésnek készült? – vonta fel a szemöldökét
- Írtam valami olyat? – játszottam el az ártatlan kislány szerepét
- Kate! – piszkálta meg az orrát. Csak nem kihoztam a sodrából?
- Igen, így hívnak. De elmosolyodtál. – nyújtottam el. Muszáj kislány stílust felvennem, ha már itt vagyok. Egyszer csak beválik.
- Csodálod, mikor azt írod, hogy „Jó a seggem”? – mosolyodott el ismét – Erre mit csináljak?
- Mondjuk, visszaírhattál volna. – említettem meg neki ezt az eshetőséget
- Megmondanád, hogy mégis mit akarsz? – kíváncsiskodott, de most már közvetlenül felém fordulva. Megtámaszkodott a könyökén, és úgy bámult az arcomba. Kicsit zavaró volt, de álltam, hogy még véletlenül se nézzek rá. Pedig kedvem lett volna belenézni a szemeibe, de akkor tuti elgyengülök. Ha már az izmos has is kikészített, akkor mit csinálnának velem a barna szemei? Az lenne a biztos halál.
- Mármint tőled? – csúsztam előrébb az ágyon
- Nem mész. – kapta el a karom – Igen, tőlem. – válaszolt a kérdésemre
- Semmit. – mondtam nemes egyszerűséggel – Csak jó piszkálni.
- Ha semmit nem akarsz, nem írsz ilyet, nem vörösödsz el a puszta jelenlétemtől, nem beszélsz hülyeségeket, amiket nem kellene meghallanom, és nem csorogna a nyálad, ha pucéran látnál meg. – sorolta
- Na már megbocsáss, de aki nem akar tőled semmit, annak is simán csoroghat a nyála, ha meglát téged Ádámkosztümben. – álltam fel az ágyról, és mutogattam, amit mondtam
- Nem is voltam Ádámkosztümben. – ült fel az ágyon
- De majdnem. – szögeztem le
- Oké, majdnem. – adott igaza nekem. Helyes. Sínen vagyunk. Vagy mégsem? Ne mááár… - De akkor se hiszem, hogy aki egy átlagos ember, és mondjuk azt se tudja, ki vagyok, csak úgy áll az ajtóban, és bámul, mint Rozi a moziban.
- Nem, mert az a csajszi elrohant volna visítva, haját tépve. – javítottam ki. Belevisz az erdőbe, és kezdem azt érezni, hogy az az ő pályája. Eltévedek, és csak úgy jutok ki onnan, ha mindenre fény derül. De nem hagyom magam. Az erdő szélén majd elrohangálok. Próbálkozzon csak, úgyse fog sikerülni.
- De te nem rohantál el. – húzta kaján mosolyra a száját. Sikerült neki. Az erdőben vagyok, eltévedve. Ilyen nincs!
- Beszélni akartam veled. – próbáltam tartani magam
- Miről?
- A telefonról.
- De már tudsz róla.
- És csak úgy képes lennél kirúgni innen?
- Miért ne?
- Heh… - szisszentem fel – Rendes vagy, mondhatom. – háborodtam fel. Bár nem izgatott olyan nagyon, mit mondd, csak az erdőt kerüljük el.
- Ennyi volt? – kérdezett vissza
- Hétvégén ne is lássalak. – léptem az ajtóhoz, de mielőtt kinyitottam volna, visszafordultam hozzá – Amúgy a segged tényleg jó. De hogy markolni lehet-e… Kétlem. – szemétkedtem vele, majd kimentem a szobából. A folyosó felénél járva Fernanado utánam szólt jó hangosan.
- A tiéd is jó! Formás! Csak nem tudom, hogy igazi-e! – mondta. A fejem duplájára nőtt. Amint visszafordultam, a folyósón lévő összes ajtó kinyílt, és mindegyikből egy-egy fej kandikált elő, hol rám, hol Fernandora pillantva. Ő persze csak mosolygott, mint aki jól végezte dolgát. Beégetett. Ezt még visszakapja a kis mocsok, ha addig élek is. Mint már Ausztráliában, itt is bemutattam neki, de most már mindkét kezemet használtam. Becumizhatja az ujjam, akár csontig is. Ez de egy genyó. De a pályán visszavágok. Letolom az aszfaltról. Most már biztos, ha Ausztráliában nem jött össze.
Hátráltam, és ekkor belebotlottam valakibe. Gyorsan megfordultam, és persze, hogy Bob állt mögöttem.
- Hát te? - kíváncsiskodott
- Épp most égettek be. – adtam tudtára
- Mit csinálsz itt, mikor a szobád egy emelettel feljebb van?
- Nehogy azt mondd, hogy szigor övez. Valami hülye táborban vagyunk, vagy mi? – háborodtam fel. De most mondja valaki, hogy nincs igazam. Mintha kölyök lennék, és a tanár bácsi folyosó ügyeletet tartana, hogy mindenkinek az ágyban a helye pontban 10-kor. – Nem tévedtél te el? Ez nem a hadsereg, tábornok úr! – vágtam vigyázba magam, hogy ezzel is szemléltessem, ne dirigáljon. Legalábbis itt ne.
- Na gyere. – fogta meg a karom, és elmentünk a lifthez. A többiek biztos szépet szólnak. Mintha bölcsiben lennék, vagy nem is tudom. Mindjárt nyugdíjba mehetek, de még úgy bánnak velem, mint valami gyerekkel. – Mit kerestél itt? – léptünk be a liftbe – Fernandoval ne kezdj ki, mert nem lesz jó vége. – intett csendre, mert épp nyitottam a számat – Elhiszem, hogy tetszik, szeretsz vele beszélgetni, esetleg még hülyéskedni is, de ha ez Ecclestone fülébe jut, nektek végetek. – magyarázta
- Miért? Ő akar lenni a tanúnk? – kérdeztem
- Ne szórakozz. – nyílt az ajtó, mi pedig kiléptünk rajta
- Most mi a baj Bob? – álltam szembe vele – Azt se tiltja a vén szivar, hogy a srácok haverkodjanak. Az se volt bajára, hogy én megjelentem. Számíthatott volna arra, hogy egy nő a Forma1-ben feldúlja a meghitt pasi-környezetet, de nem tette. - néztem rá – És ne bízz abban, hogy én és Fernando. Ellenfelek vagyunk, de barátok. Attól még, hogy csipkelődünk, nem jelent semmit.
- Férfi és nő között nincs barátság. – hallottam meg a hátam mögött egy hangot. Na tessék! Apa. Most próbáljak meg a szemébe nézni azok után, hogy hazudtam. Ja, igen, alszok. Nyitott szemmel is lehet és járkálva. Ez nevezik alvajárásnak. De próbáljam meg beadni neki. Úgy hiszi el, mint ahogy a vak lát, vagy a süket éppen hall.
- Szia… - nyeltem nagyot – apa! – fordultam felé
- Ez neked alvás?
- Csak nem szobafogságra akartok ítélni? – néztem hol a mérnökömre, hol rá
A lifttel lementem egy emeletet, mikor kinyílt, ugyan olyan folyosó fogadott, mintha az 5.-en lennék. Egy szálloda, szóval nem tudom, miért lepődök meg a hasonlóságon. Kiléptem a felvonóból, és elindultam a folyosón. Nem tudtam, hogy melyik szobát keresem, de emlékeztem egy számra. Bepróbálkozok. Ha nem az illető nyit ajtót, akkor buktam. A folyosó legvégén lévő ajtóhoz léptem, bekopogtam, és vártam. Jobbat úgy se tehetek, maximum beégetem magam. De az már eddig is ment, szóval nagy veszteség nem ér. Elég sok idő eltelt, de az ajtó nem nyílt. Lehet, hogy üres a szoba. Inkább visszamegyek az enyémbe. De ahogy léptem volna el, kattant a zár, és nyílt az ajtó.
- Szia! Csak azért jöttem hogy… - néztem tágra nyílt szemekkel – Wow! – csúszott ki a számon
- Szia! – túrt bele vizes hajába. Alonso ott állt előttem egy szál törölközőben a dereka köré tekerve. Felső testén vízcseppek nyugodtak. Azt hittem, hogy a látványtól összeesek. Ez már nekem sok. És a törölköző olyan nagyon a csípőjén van összekötve, hogy… a köldöke alatti kis pihés szőrszálak kilátszódnak. Az hétszentség, hogy az összes vér a fejembe transzportálódott. Ilyen látvány nem minden nap fogadja az embert. És még a vizes haja is… És a mellkasán a vízcseppek… Halálomon vagyok. – Baj van? – kérdezett rá
- Miért? – nyeltem nagyot
- Elsápadtál. – vonta össze a szemöldökét
- Igen? – mondtam heherészve. Kínomban röhögtem, mert én azt hittem, hogy totál vörös vagyok, erre kiderül, hogy fal fehér.
- Nem akarsz bejönni? – nyitotta ki jobban az ajtót
- Hogy én? – álltam még mindig bambán
- Te állsz itt az ajtóm előtt eléggé sportosan felöltözve, én meg az ajtóba egy szál törölközőben. Még az a szerencsém, hogy a folyosó végén van a szobám, mert most belépőt szedhetnék, annyian meg akarnának nézni így. – mutatott végig magán.
- És ennek van valami akadálya? – néztem rá. Próbáltam nem a köldöke alatti pihés szőrszálakra figyelni
- Igen. Az, hogy ha nem jössz be, becsukom az ajtót. – vonta fel a szemöldökét
- Jól van na, csak… - néztem végig rajta ismét. Sajnálom, de nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy egy rohadt jó pasi áll előttem félig meztelenül. Vajon mi lehet a törölköző alatt? Hmm… Jesszus Kate, te hülye vagy!
- Nem láttál még ilyet soha? – nézett le a fehér törölközőre, amit a szálloda emblémája díszített
- De, csak… - nyeltem nagyot. A pofám már rohadtul égett. Ezt soha az életben nem fogom kimagyarázni.
- Gyere be, mert lassan lángra lobbansz. – kapta el a karom, és behúzott. Csak néztem rá rémültem, mint egy kiskutya. Fene se gondolta volna, ha átjövök hozzá beszélgetni, így fog fogadni. Egyedül egy törölköző van rajta, ami csak azt takarja, amit nem akar mutatni. Pedig jahjjj… - Mondtál valamit? – fordult vissza a fürdő ajtajából
- Én? Dehogy! – rezzentem meg. Már megint hangosan gondolkodtam. Affene!
- Felöltözök. Mindjárt itt vagyok. – tűnt el az ajtó mögött
- Rendben. – szóltam utána. Leültem az ágy szélére, és körbepásztáztam a szobában. Meglátszik, hogy pasi. A ruhái a fotelban hevernek, papírok szanaszét az asztalon. Azért ennyire nem kell tanulmányoznia a pályát, vagy tudom is én, hogy mit csinált. Az ágyra pillantottam, és ott hevert a telefonja. Tudom, hogy ilyet nem szabad, és nem igazán lehetek rossz kislány, miközben az ő szobájában vagyok, az ő ágyán ülök, de hajt a kíváncsiság. Régen volt, de hátha benne van az a szám, akit felhívott még a házam előtt, miután elváltak útjaink. A készülékért nyúltam, majd felemeltem, és hátat fordítottam a fürdőnek, hogy nehogy meglássa, min ügyködök. Felnyitottam a mobilt, és a híváslistába mentem. Volt ott minden. Nevek, csak telefonszámok, idióta becenevek. Vicces fiú ez a Fernando, most már tényleg azt mondom. Ha valakinek mikrofon becenevet ad… Hát ez is sík.
- Mit csinálsz? - lépett mögém, és kikapta a kezemből a telefont
- Na... hát… de… - fordultam utána felháborodva
- Ez az enyém. – mutatta fel a telefont, miközben összecsukta
- Azt én is tudom, de… - néztem rá szemrehányóan – Csak kíváncsi voltam.
- Ne legyél, mert egyszer az visz a sírba. – pakolta össze a papírokat az asztalon egy kupacba
- Csak érdekelne, hogy mégis kivel beszéltél telefonon 1 hete, mikor elváltak útjaink. – csúsztam fel az ágyon, és elfeküdtem rajta. A hátam nekitámasztottam az ágytámlának.
- Csak helyezd magad kényelembe. – gúnyolódott
- Már megtörtént, köszi. – fontam össze az ujjaim a hasamon
- Akkor most mondd meg – ült mellém -, miért is jöttél.
- Mondd meg, kivel beszéltél.
- Az segít valamit is?
- Tudni szeretném, hogy mi volt a téma.
- Flavioval beszéltem, mert éppen hívott. – mondta el kertelés nélkül
- Az öreg még a szüleidnél se hagy nyugton? – csodálkoztam el
- A főnököm. Gondolom, Eddie téged is elég sűrűn hív.
- Az apám.
- Majdnem ugyan az. – feküdt el ő is ugyan úgy, mint én. Ha most valaki belépne az ajtón, és meglátna minket, szépet szólna. – Na szóval. Miért jöttél? – fordította felém a fejét
- Nem tudom. – tudtam le ennyivel
- Az smst miért írtad? – kíváncsiskodott
- Elmosolyodtál rajta. – emlékeztettem
- Jah, mert meglepett.
- Hát pont azért írtam, hogy meglepjelek. – vigyorogtam rá
- És a tartalma is meglepetésnek készült? – vonta fel a szemöldökét
- Írtam valami olyat? – játszottam el az ártatlan kislány szerepét
- Kate! – piszkálta meg az orrát. Csak nem kihoztam a sodrából?
- Igen, így hívnak. De elmosolyodtál. – nyújtottam el. Muszáj kislány stílust felvennem, ha már itt vagyok. Egyszer csak beválik.
- Csodálod, mikor azt írod, hogy „Jó a seggem”? – mosolyodott el ismét – Erre mit csináljak?
- Mondjuk, visszaírhattál volna. – említettem meg neki ezt az eshetőséget
- Megmondanád, hogy mégis mit akarsz? – kíváncsiskodott, de most már közvetlenül felém fordulva. Megtámaszkodott a könyökén, és úgy bámult az arcomba. Kicsit zavaró volt, de álltam, hogy még véletlenül se nézzek rá. Pedig kedvem lett volna belenézni a szemeibe, de akkor tuti elgyengülök. Ha már az izmos has is kikészített, akkor mit csinálnának velem a barna szemei? Az lenne a biztos halál.
- Mármint tőled? – csúsztam előrébb az ágyon
- Nem mész. – kapta el a karom – Igen, tőlem. – válaszolt a kérdésemre
- Semmit. – mondtam nemes egyszerűséggel – Csak jó piszkálni.
- Ha semmit nem akarsz, nem írsz ilyet, nem vörösödsz el a puszta jelenlétemtől, nem beszélsz hülyeségeket, amiket nem kellene meghallanom, és nem csorogna a nyálad, ha pucéran látnál meg. – sorolta
- Na már megbocsáss, de aki nem akar tőled semmit, annak is simán csoroghat a nyála, ha meglát téged Ádámkosztümben. – álltam fel az ágyról, és mutogattam, amit mondtam
- Nem is voltam Ádámkosztümben. – ült fel az ágyon
- De majdnem. – szögeztem le
- Oké, majdnem. – adott igaza nekem. Helyes. Sínen vagyunk. Vagy mégsem? Ne mááár… - De akkor se hiszem, hogy aki egy átlagos ember, és mondjuk azt se tudja, ki vagyok, csak úgy áll az ajtóban, és bámul, mint Rozi a moziban.
- Nem, mert az a csajszi elrohant volna visítva, haját tépve. – javítottam ki. Belevisz az erdőbe, és kezdem azt érezni, hogy az az ő pályája. Eltévedek, és csak úgy jutok ki onnan, ha mindenre fény derül. De nem hagyom magam. Az erdő szélén majd elrohangálok. Próbálkozzon csak, úgyse fog sikerülni.
- De te nem rohantál el. – húzta kaján mosolyra a száját. Sikerült neki. Az erdőben vagyok, eltévedve. Ilyen nincs!
- Beszélni akartam veled. – próbáltam tartani magam
- Miről?
- A telefonról.
- De már tudsz róla.
- És csak úgy képes lennél kirúgni innen?
- Miért ne?
- Heh… - szisszentem fel – Rendes vagy, mondhatom. – háborodtam fel. Bár nem izgatott olyan nagyon, mit mondd, csak az erdőt kerüljük el.
- Ennyi volt? – kérdezett vissza
- Hétvégén ne is lássalak. – léptem az ajtóhoz, de mielőtt kinyitottam volna, visszafordultam hozzá – Amúgy a segged tényleg jó. De hogy markolni lehet-e… Kétlem. – szemétkedtem vele, majd kimentem a szobából. A folyosó felénél járva Fernanado utánam szólt jó hangosan.
- A tiéd is jó! Formás! Csak nem tudom, hogy igazi-e! – mondta. A fejem duplájára nőtt. Amint visszafordultam, a folyósón lévő összes ajtó kinyílt, és mindegyikből egy-egy fej kandikált elő, hol rám, hol Fernandora pillantva. Ő persze csak mosolygott, mint aki jól végezte dolgát. Beégetett. Ezt még visszakapja a kis mocsok, ha addig élek is. Mint már Ausztráliában, itt is bemutattam neki, de most már mindkét kezemet használtam. Becumizhatja az ujjam, akár csontig is. Ez de egy genyó. De a pályán visszavágok. Letolom az aszfaltról. Most már biztos, ha Ausztráliában nem jött össze.
Hátráltam, és ekkor belebotlottam valakibe. Gyorsan megfordultam, és persze, hogy Bob állt mögöttem.
- Hát te? - kíváncsiskodott
- Épp most égettek be. – adtam tudtára
- Mit csinálsz itt, mikor a szobád egy emelettel feljebb van?
- Nehogy azt mondd, hogy szigor övez. Valami hülye táborban vagyunk, vagy mi? – háborodtam fel. De most mondja valaki, hogy nincs igazam. Mintha kölyök lennék, és a tanár bácsi folyosó ügyeletet tartana, hogy mindenkinek az ágyban a helye pontban 10-kor. – Nem tévedtél te el? Ez nem a hadsereg, tábornok úr! – vágtam vigyázba magam, hogy ezzel is szemléltessem, ne dirigáljon. Legalábbis itt ne.
- Na gyere. – fogta meg a karom, és elmentünk a lifthez. A többiek biztos szépet szólnak. Mintha bölcsiben lennék, vagy nem is tudom. Mindjárt nyugdíjba mehetek, de még úgy bánnak velem, mint valami gyerekkel. – Mit kerestél itt? – léptünk be a liftbe – Fernandoval ne kezdj ki, mert nem lesz jó vége. – intett csendre, mert épp nyitottam a számat – Elhiszem, hogy tetszik, szeretsz vele beszélgetni, esetleg még hülyéskedni is, de ha ez Ecclestone fülébe jut, nektek végetek. – magyarázta
- Miért? Ő akar lenni a tanúnk? – kérdeztem
- Ne szórakozz. – nyílt az ajtó, mi pedig kiléptünk rajta
- Most mi a baj Bob? – álltam szembe vele – Azt se tiltja a vén szivar, hogy a srácok haverkodjanak. Az se volt bajára, hogy én megjelentem. Számíthatott volna arra, hogy egy nő a Forma1-ben feldúlja a meghitt pasi-környezetet, de nem tette. - néztem rá – És ne bízz abban, hogy én és Fernando. Ellenfelek vagyunk, de barátok. Attól még, hogy csipkelődünk, nem jelent semmit.
- Férfi és nő között nincs barátság. – hallottam meg a hátam mögött egy hangot. Na tessék! Apa. Most próbáljak meg a szemébe nézni azok után, hogy hazudtam. Ja, igen, alszok. Nyitott szemmel is lehet és járkálva. Ez nevezik alvajárásnak. De próbáljam meg beadni neki. Úgy hiszi el, mint ahogy a vak lát, vagy a süket éppen hall.
- Szia… - nyeltem nagyot – apa! – fordultam felé
- Ez neked alvás?
- Csak nem szobafogságra akartok ítélni? – néztem hol a mérnökömre, hol rá
- Merre jártál? –
kíváncsiskodott apa
- Na jó, nekem erre nincs időm. – léptem a szobám elé
- Ha jót akarsz magadnak, nem keveredsz szerelembe. – lépett utánam mindkét férfi
- Tudod, téged se értelek. – fordultam apám felé – Eddig nem elleneztél semmit, de most hirtelen te lettél az Atya Úr Isten. – vágtam hozzá
- Látszik rajtad, hogy nem koncentrálsz eléggé a feladatodra.
- Koncentrálok én, hidd el. A versenyen le fogom tolni Fernandot a pályáról, ha alkalmam nyílik rá. – tudattam vele – És már felnőtt vagyok, szóval nem kell megmondanod, hogy mit csináljak. – nyitottam be a szobába – És miből gondolod, hogy már nem keveredtem szerelembe? – vontam fel a szemöldököm, majd magamra csuktam az ajtót. Ennyi, meg egy bambi. Oké, hogy az apám, de ne csesztessen már ő is. Fer már így is kihúzta félig a gyújtószegecset, apa meg még megpöckölte. Ha valaki jön, akkor kiugrik a helyéről, és felrobbanok. Pont ez kell nekem most. Hétvége, adrenalin-túltengés. Csak nem taktika? Apa így akar hergelni a futamra? Hát sikerült neki. Gratulálok! Így aludni se fogok tudni. Na de megállj csak. Előhalásztam a telefonom a zsebemből, szétcsúsztattam, és megnyitottam a telefonkönyvet. Kikerestem a nevet, és rányomtam a hívás gombra. Na, akkor telefon-betyárkodjunk.
Pont kopogtak az ajtóm előtt, miközben a telefon kicsörgött. Még az ajtóhoz se értem, de a vonal túloldaláról hangot hallottam.
- Mondjad.
- Őnagysága még fent van? – léptem az ajtóhoz, és elfordítottam a zárban a kulcsot, majd lenyomtam a kilincset. Csak ekkor néztem nagyot.
- Amint látod, fent. – mondta
- Mit keresel itt? – mondtam továbbra is a telefonba, de mikor ráeszméltem, hogy semmi értelme, kinyomtam, és összetoltam a készüléket.
- Kíváncsi voltam rá, hogy bezártak-e. – nézett rám gúnyosan
- Tudod, hogy rohadt nagy szarban vagyok most?
- Tisztára olyan, mint valami tini dolog. – mutogatta
- Gyere be. – kaptam el a pólójánál fogva, és berántottam. Ő is így csinált, hát most visszakapja. Ahogy felé fordultam, veszélyesen közel kerültünk egymáshoz.
- Öhm… Miért is hívtál be? – nézett a szemeimbe
- Mert nem akarom, hogy apa, vagy bárki más meglásson itt.
- És ha bejönnek?
- De nem fognak. És itt bent nem látják.
- Mit?
- Ezt. – vágtam jól mellkason – Tudod kit égess be legközelebb. – léptem el mellette
- Ez azért kedves volt tőled. – fogta meg a mellkasát – Így se vagyok a helyzet magaslatán, de te még mellbe vágsz. – fordult utánam
- Tényleg. – léptem hozzá, és szemléltem az arcát – Elég sápadt vagy. – tettem a kezem a homlokára – Nem vagy te lázas?
- Nem. – fogta meg a kezem, és elemelte a fejétől
- Figyelj Fernanado, te tuti lázas vagy. – néztem a kezére, de csak azért se engedte el az enyémet – Azt se tudod, mit csinálsz. – nyeltem nagyot, mert kezdett nagyon meleg lenni a helyzet
- Lehet, hogy lázas vagyok, de még mindig tudom, mit csinálok. – hajolt közelebb – És nem hiszem, hogy bánni fogom, amit most megteszek. – hajolt az ajkaimhoz. Csak rápillantottam a pirosló ajkakra, és behunytam a szemem. Hát jöjjön, aminek jönnie kell. De nem bánom, ha megtörténik. Lassan összeért az ajkunk. A nyelve utat tört a számba, hogy társuljon az én nyelvemmel. Finom volt, és érzéki. Nem támadott le, meg semmi. Nem is vártam volna tőle. De ez is meglepett. Alig ismerjük egymást, és már megcsókol. De még hogy. Teljesen elkábultam. Amikor elváltak az ajkaink, nem értem be eggyel. Még akartam. De ahogy észbe kaptam, egyből elléptem tőle, és a kezem a szám elé emeltem.
- Ez nem volt korai? – néztem rá kicsit rémülten
- Na jó, nekem erre nincs időm. – léptem a szobám elé
- Ha jót akarsz magadnak, nem keveredsz szerelembe. – lépett utánam mindkét férfi
- Tudod, téged se értelek. – fordultam apám felé – Eddig nem elleneztél semmit, de most hirtelen te lettél az Atya Úr Isten. – vágtam hozzá
- Látszik rajtad, hogy nem koncentrálsz eléggé a feladatodra.
- Koncentrálok én, hidd el. A versenyen le fogom tolni Fernandot a pályáról, ha alkalmam nyílik rá. – tudattam vele – És már felnőtt vagyok, szóval nem kell megmondanod, hogy mit csináljak. – nyitottam be a szobába – És miből gondolod, hogy már nem keveredtem szerelembe? – vontam fel a szemöldököm, majd magamra csuktam az ajtót. Ennyi, meg egy bambi. Oké, hogy az apám, de ne csesztessen már ő is. Fer már így is kihúzta félig a gyújtószegecset, apa meg még megpöckölte. Ha valaki jön, akkor kiugrik a helyéről, és felrobbanok. Pont ez kell nekem most. Hétvége, adrenalin-túltengés. Csak nem taktika? Apa így akar hergelni a futamra? Hát sikerült neki. Gratulálok! Így aludni se fogok tudni. Na de megállj csak. Előhalásztam a telefonom a zsebemből, szétcsúsztattam, és megnyitottam a telefonkönyvet. Kikerestem a nevet, és rányomtam a hívás gombra. Na, akkor telefon-betyárkodjunk.
Pont kopogtak az ajtóm előtt, miközben a telefon kicsörgött. Még az ajtóhoz se értem, de a vonal túloldaláról hangot hallottam.
- Mondjad.
- Őnagysága még fent van? – léptem az ajtóhoz, és elfordítottam a zárban a kulcsot, majd lenyomtam a kilincset. Csak ekkor néztem nagyot.
- Amint látod, fent. – mondta
- Mit keresel itt? – mondtam továbbra is a telefonba, de mikor ráeszméltem, hogy semmi értelme, kinyomtam, és összetoltam a készüléket.
- Kíváncsi voltam rá, hogy bezártak-e. – nézett rám gúnyosan
- Tudod, hogy rohadt nagy szarban vagyok most?
- Tisztára olyan, mint valami tini dolog. – mutogatta
- Gyere be. – kaptam el a pólójánál fogva, és berántottam. Ő is így csinált, hát most visszakapja. Ahogy felé fordultam, veszélyesen közel kerültünk egymáshoz.
- Öhm… Miért is hívtál be? – nézett a szemeimbe
- Mert nem akarom, hogy apa, vagy bárki más meglásson itt.
- És ha bejönnek?
- De nem fognak. És itt bent nem látják.
- Mit?
- Ezt. – vágtam jól mellkason – Tudod kit égess be legközelebb. – léptem el mellette
- Ez azért kedves volt tőled. – fogta meg a mellkasát – Így se vagyok a helyzet magaslatán, de te még mellbe vágsz. – fordult utánam
- Tényleg. – léptem hozzá, és szemléltem az arcát – Elég sápadt vagy. – tettem a kezem a homlokára – Nem vagy te lázas?
- Nem. – fogta meg a kezem, és elemelte a fejétől
- Figyelj Fernanado, te tuti lázas vagy. – néztem a kezére, de csak azért se engedte el az enyémet – Azt se tudod, mit csinálsz. – nyeltem nagyot, mert kezdett nagyon meleg lenni a helyzet
- Lehet, hogy lázas vagyok, de még mindig tudom, mit csinálok. – hajolt közelebb – És nem hiszem, hogy bánni fogom, amit most megteszek. – hajolt az ajkaimhoz. Csak rápillantottam a pirosló ajkakra, és behunytam a szemem. Hát jöjjön, aminek jönnie kell. De nem bánom, ha megtörténik. Lassan összeért az ajkunk. A nyelve utat tört a számba, hogy társuljon az én nyelvemmel. Finom volt, és érzéki. Nem támadott le, meg semmi. Nem is vártam volna tőle. De ez is meglepett. Alig ismerjük egymást, és már megcsókol. De még hogy. Teljesen elkábultam. Amikor elváltak az ajkaink, nem értem be eggyel. Még akartam. De ahogy észbe kaptam, egyből elléptem tőle, és a kezem a szám elé emeltem.
- Ez nem volt korai? – néztem rá kicsit rémülten
- Én nem érzem annak. – nézett
rám, mintha mi se történt volna. Nem igazán dúlta fel a dolog. Jó neki. Én
teljesen megkeveredtem. Ilyet többet nem szabad. Nem-nem. – Valami baj van? -
lépett közelebb
- Inkább maradj ott. – hátráltam, míg az ágynak nem ütköztem
- Inkább maradj ott. – hátráltam, míg az ágynak nem ütköztem
- Most mi a bajod? Előbb nem
ellenkeztél. – emlékeztetett
- Ez volt a legnagyobb baj.
- Én nem bánom. – rántotta meg a vállát
- Én se bánnám, ha nem itt lennénk, és nem azok, akik vagyunk.
- Miért? Miért baj az, hogy pilóták vagyunk, és egy verseny kapujában állunk? – kíváncsiskodott
- Mert elkezdenek pletykálkodni, és hátha a vén szivarnak nem tetszik a dolog. – adtam tudtára
- És ki mondta, hogy pletyka lenne? – vonta fel a szemöldökét – A vén szivar meg, ahogy te mondod, nem foglalkozik az ilyennel.
- És ha mégis? – kérdeztem rémülten – Nem akarom, hogy miattam kerülj bajba.
- Ha bajba kerülök, az nem miattad lesz. Nyugi!
- Ez akkor se helyes. – néztem rá kicsit rémülten. Már kezdtem feloldódni, de még mindig nem teljesen.
- Tudod mit? Majd holnap megbeszéljük. – lépett az ajtóhoz – Szép álmokat! – intett, és elhagyta a szobát. Szép álmokat? Ezek után lehet szép? Sőt, jobb is lehet. Magcsókolt. Istenem! Még mindig érzem az ajkai puhaságát. Végighúztam a mutatóujjam az alsó ajkamon, és közben elfeküdtem az ágyon. Hihetetlen. Még csak két hete ismerem személyesen, de ez valami fantasztikus volt. Bár sose ért volna véget az a pillanat. És ha nem lennénk itt, a Forma1-ben, nem elleneznék semmit. Így viszont nagyon rizikós a helyzet. Nem szeretném, ha miattam bajba kerülne. És a saját karrierem se akarom kockáztatni. Most kerültem ide. Jó itt. Maradjunk barátok, és ne legyünk többek.
- Ez volt a legnagyobb baj.
- Én nem bánom. – rántotta meg a vállát
- Én se bánnám, ha nem itt lennénk, és nem azok, akik vagyunk.
- Miért? Miért baj az, hogy pilóták vagyunk, és egy verseny kapujában állunk? – kíváncsiskodott
- Mert elkezdenek pletykálkodni, és hátha a vén szivarnak nem tetszik a dolog. – adtam tudtára
- És ki mondta, hogy pletyka lenne? – vonta fel a szemöldökét – A vén szivar meg, ahogy te mondod, nem foglalkozik az ilyennel.
- És ha mégis? – kérdeztem rémülten – Nem akarom, hogy miattam kerülj bajba.
- Ha bajba kerülök, az nem miattad lesz. Nyugi!
- Ez akkor se helyes. – néztem rá kicsit rémülten. Már kezdtem feloldódni, de még mindig nem teljesen.
- Tudod mit? Majd holnap megbeszéljük. – lépett az ajtóhoz – Szép álmokat! – intett, és elhagyta a szobát. Szép álmokat? Ezek után lehet szép? Sőt, jobb is lehet. Magcsókolt. Istenem! Még mindig érzem az ajkai puhaságát. Végighúztam a mutatóujjam az alsó ajkamon, és közben elfeküdtem az ágyon. Hihetetlen. Még csak két hete ismerem személyesen, de ez valami fantasztikus volt. Bár sose ért volna véget az a pillanat. És ha nem lennénk itt, a Forma1-ben, nem elleneznék semmit. Így viszont nagyon rizikós a helyzet. Nem szeretném, ha miattam bajba kerülne. És a saját karrierem se akarom kockáztatni. Most kerültem ide. Jó itt. Maradjunk barátok, és ne legyünk többek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése