Gyorsan eltelt ez az 1 hét.
Minden nap edzettem. Reggelente lefutottam a 10 kilométeremet. A ház mögötti
medencében, mert ugye olyanom is van, úsztam, a karizmok ébrentartásához. Mivel
a nyakamat is kellett erősíteni, így erre egy sajátos programot fejlesztettem
ki. Míg mások edző segítségével erősítettek, én megoldottam a saját problémám.
Egy kisebb törölköző két végére egy-egy félig vízzel megtöltött kannát
kötöttem. Hassal ráfeküdtem az ágyra, úgy, hogy a fejem kicsit lelógjon róla.
Átemeltem a nyakam mögött a súlyt, és úgy emelgettem. Ezzel együtt a hátizmomat
is erősítettem. Tudom, primitív módszer, de hatásos. Nem hagytam el a
hasizomgyakorlatokat se, és a fekvőtámasz is a programom része volt. Lehet,
hülyén hangzik, de én mindig is szerettem ezt az erősítő módszert. Karhajlítás,
nyújtás. Kiderül, milyen erő lakozik az emberben. De az egész tréningben a
legpoénosabb a talajgyakorlat. Mindig csinálok ilyet, holott edző jelenlétében
tuti meg lenne tiltva, mert balesetveszélyes. Én viszont szeretem. Cigánykerék,
kézenállás, tigrisbukfenc… Még szerencse, hogy erre ki van alakítva egy terem
az alagsorban. Ennél nagyobb már nem is lehetne a ház. Főleg nem egy
személynek. A kézenállás alkalmával meg szoktam tenni pár lépést, ezzel is
erősítve a végtagom. Nem vagyok egy izomkolosszus, de azért ha megfeszítem a
karom, látszódik, hogy nincsenek elhanyagolva a karizmok.
A gépünk hosszas órák után landolt Malajziában. Lerendeztük a dolgokat, és becéloztuk a szállodát, ahol megszállunk erre a pár napra. Megkockáztatom, hogy mi vagyunk az elsők. Bár a csapatok lehet, hogy már itt vannak, de pilóták közül szerintem én értem ide legelőbb. Nem is baj. Mivel még csak szerda van, így semmi kötelességem nincs.
Befészkeltem magam a szobába, leültem az ágyra, és bekapcsoltam a laptopom. Meg akartam pár dolgot tudni a pilótatársaimról. Legelőször a nevüket. Bár azt már tudtam, de archoz társítani nem nagyon. Így rákerestem neten a nevekre, és ott szembesültem néhány igen rossz minőségű fotóra. Nem baj. Azonosításhoz ezek is tökéletesen megfelelnek. Puszta kíváncsiságból rákerestem a saját nevemre is. Egyből megállt bennem az ütő, mikor kiadott pár oldalt. Belenéztem mindegyikbe, hogy vajon tényleg rólam van-e szó bennük. Pont az első volt az, amelyiknél igazán le is ragadtam. Minden benne volt. Kis listán fel volt tüntetve az oldal szélén az életrajzom, képek, minden, mi szem-szájnak ingere. Rákattintottam az életrajzomat tartalmazó kis fülre, és ekkor döbbentem le, hogy minden benne van A-tól Cettig. Utána a képeket néztem meg, és minden kiskori képem, győzelmem, örömöm ott volt. A legutolsó képen viszont tisztává vált, kik is csinálták az oldalt. Az árvaházi srácok. Létrehoztak nekem egy rajongó oldalt. Ez teljesen meglepő. Alig hittem a szememnek, mikor láttam, hogy fórum is dukál az oldalhoz. Mivel kíváncsi természet vagyok, ezért belekukkantottam. Igaz, még senki nem írt semmit bele, de tudtam, hogy ezt az oldalt be kell raknom a kedvenceim közé. Bár elég érdekes lenne, ha egy internetes oldalról tudnám meg a napi friss infókat magamról, de legalább képben vagyok, hogy mit gondolnak rólam. A többiek tuti nem böngésznek, de én nem tudom megállni. Nem fogok mindig itt lógni, mert nem lesz rá időm, de ha akad pár percem, meglesem, mit alkottak a srácok.
A csütörtöki napom azzal telt, hogy bejártam a pályát, eleget tegyek a kötelezettségeimnek. Semmi extra dolog. A pilóták többsége ezen a napon érkezett meg. Mindenkinél az volt a program, mint nálam.
Mikor már elcsendesedett minden, úgy döntöttem, hogy körbefutom a pályát, hogy még egyszer memorizáljam a kanyarokat. Volt, aki ezt korábban biciklivel tette meg.
Pont a pálya felénél jártam, mikor biciklipedál zörgését hallottam meg a hátam mögött. Megálltam, és lihegve hátrafordultam. Még szerencse, hogy előző nap tanulmányoztam a nevekhez társuló arcokat, így könnyen kitaláltam, hogy a kerekező egyén Mark Webber. Így biciklin ülve is elég magas, állva meg még magasabb. Volt alkalmam végigmustrálni a srácokat Ausztráliában, de az arcukat nem nagyon volt időm megjegyezni. Hiába! Nőből vagyok.
- Szia Kate! – szállt le a bringáról
A gépünk hosszas órák után landolt Malajziában. Lerendeztük a dolgokat, és becéloztuk a szállodát, ahol megszállunk erre a pár napra. Megkockáztatom, hogy mi vagyunk az elsők. Bár a csapatok lehet, hogy már itt vannak, de pilóták közül szerintem én értem ide legelőbb. Nem is baj. Mivel még csak szerda van, így semmi kötelességem nincs.
Befészkeltem magam a szobába, leültem az ágyra, és bekapcsoltam a laptopom. Meg akartam pár dolgot tudni a pilótatársaimról. Legelőször a nevüket. Bár azt már tudtam, de archoz társítani nem nagyon. Így rákerestem neten a nevekre, és ott szembesültem néhány igen rossz minőségű fotóra. Nem baj. Azonosításhoz ezek is tökéletesen megfelelnek. Puszta kíváncsiságból rákerestem a saját nevemre is. Egyből megállt bennem az ütő, mikor kiadott pár oldalt. Belenéztem mindegyikbe, hogy vajon tényleg rólam van-e szó bennük. Pont az első volt az, amelyiknél igazán le is ragadtam. Minden benne volt. Kis listán fel volt tüntetve az oldal szélén az életrajzom, képek, minden, mi szem-szájnak ingere. Rákattintottam az életrajzomat tartalmazó kis fülre, és ekkor döbbentem le, hogy minden benne van A-tól Cettig. Utána a képeket néztem meg, és minden kiskori képem, győzelmem, örömöm ott volt. A legutolsó képen viszont tisztává vált, kik is csinálták az oldalt. Az árvaházi srácok. Létrehoztak nekem egy rajongó oldalt. Ez teljesen meglepő. Alig hittem a szememnek, mikor láttam, hogy fórum is dukál az oldalhoz. Mivel kíváncsi természet vagyok, ezért belekukkantottam. Igaz, még senki nem írt semmit bele, de tudtam, hogy ezt az oldalt be kell raknom a kedvenceim közé. Bár elég érdekes lenne, ha egy internetes oldalról tudnám meg a napi friss infókat magamról, de legalább képben vagyok, hogy mit gondolnak rólam. A többiek tuti nem böngésznek, de én nem tudom megállni. Nem fogok mindig itt lógni, mert nem lesz rá időm, de ha akad pár percem, meglesem, mit alkottak a srácok.
A csütörtöki napom azzal telt, hogy bejártam a pályát, eleget tegyek a kötelezettségeimnek. Semmi extra dolog. A pilóták többsége ezen a napon érkezett meg. Mindenkinél az volt a program, mint nálam.
Mikor már elcsendesedett minden, úgy döntöttem, hogy körbefutom a pályát, hogy még egyszer memorizáljam a kanyarokat. Volt, aki ezt korábban biciklivel tette meg.
Pont a pálya felénél jártam, mikor biciklipedál zörgését hallottam meg a hátam mögött. Megálltam, és lihegve hátrafordultam. Még szerencse, hogy előző nap tanulmányoztam a nevekhez társuló arcokat, így könnyen kitaláltam, hogy a kerekező egyén Mark Webber. Így biciklin ülve is elég magas, állva meg még magasabb. Volt alkalmam végigmustrálni a srácokat Ausztráliában, de az arcukat nem nagyon volt időm megjegyezni. Hiába! Nőből vagyok.
- Szia Kate! – szállt le a bringáról
- Szia Mark! Hát te? Csak így
egyedül? – néztem körbe. Se híre, se hamva egy Jaguarosnak sem.
- Jah. Egy kis testedzés sose árt. És te? Hogy-hogy futva?
- Szeretem a kétkerekű járgányokat, de inkább a motor híve vagyok. – adtam tudtára
- Akkor nem is kerékpározol?
- Nem nagyon. A futás sokkal felszabadítóbb.
- A trénered mit szól ehhez?
- Ha lenne, tuti nem örülne neki. – mosolyodtam el
- Azt akarod mondani, hogy egyedül végzed a gyakorlatokat? – döbbent le
- A nők bármire képesek. – nyújtottam ki rá játékosan a nyelvem
- Neked aztán van önbizalmad. – ült vissza a bicajra
- Hidd el, Ausztráliában híján voltam neki. – kezdtem el kocogni
- Nagyon jól mentél ott. – kerekezett mellettem
- Remélem, itt is sikerrel járok. – néztem rá
- Milyennek találod a mezőnyt? – kíváncsiskodott
- Mármint titeket?
- Milyen ellenfelek vagyunk?
- Jó erősek. – válaszoltam egyszerűen. Nem akartam jobban belemenni, hogy igazából egy embertől tartok, aki 1 hete közölte velem, hogy már 7-8 évesen bajnoki címet szerzett.
- Holnap megkezdődik az ittlétünk lényege.
- Meg ám. De igazából a szombat hozza meg, hogy mi lesz velünk vasárnap.
- Megkérdezhetem, hány éves vagy? – érdeklődött
- És én tőled? – pillantottam rá
- Jó, oké, értem, ha nem akarod megmondani.
- Ezt én így konkrétan nem mondtam. – szögeztem le – De általában akkor mondom meg az életkorom, ha a kérdező elárulja a sajátját. Szóval, mennyi idős vagy? – tettem fel a kérdést
- 27 leszek augusztusban.
- Apám lehetnél. – poénkodtam
- Akkor mit keresel itt? Az ágyban a helyed.– vette a lapot. Ez jó. Ez tetszik. Végre valakivel megtaláltam a közös hangot.
- A faterom kioszt. – álltam meg, mert nevetnem kellett. Két levegő vétel között sikerült is.
- Szóval, te mennyi idős vagy? – állt meg mellettem, és a jobb lábával kitámasztotta magát, nehogy eldőljön
- 20 leszek májusban.
- Simán a húgom lehetnél. – indult el
- De simán nem vagyok az. Viszont simán az ellenfeled leszek vasárnap. – szóltam utána
- Várom szeretettel. – pillantott vissza rám – Na szia! Holnap találkozunk.
- Szevasz! - intettem utána. Holnap. Kemény lesz ez a hétvége, azt hiszem.
Ahogy rákanyarodtam a célegyenesre - furcsa ez, hogy kanyarodok futva, de hát pont azt csináltam -, szembe jött velem apa. Hát ő? Úgy tudtam, hogy már rég visszament a szállodába.
- Apai szigor? – fogadtam. Basszus! Ezzel még Fernando piszkált Ausztráliában.
- Mit csinálsz még ilyenkor itt? – mutatott körbe
- Ismerkedek a pályával. – indultam el most már gyalog a boksz felé – Na meg képzeld kivel futottam össze.
- Kivel?
- Sose fogod kitalálni.
- Ha nem mondod el, akkor biztos nem. – mondta kicsit türelmetlenül. Nagyon nincs a toppon. Vajon mi lehet a baja?
- Mark Webberrel. – mondtam ki a nevet – De neked mi a bajod?
- Semmi. – vágta rá – Öltözz át, és menjünk.
- Inkább így megyek. Jó idő van.
- És ha valaki leállít a szálloda előtt? – kíváncsiskodott
- Majd azt mondjuk, hogy nem ismerjük magunkat. – vontam fel a szemöldököm. Meglepődtem magamon, mert ennél idiótább kijelentést keresve se mondhattam volna. Bár keresve találni szoktunk, de én most ezt mondtam.
- Mondj egy olyan hülye embert, aki ezt bevenné. – nézett rám a lehető legidétlenebb arckifejezéssel, ami tőle telik
- Jah. Egy kis testedzés sose árt. És te? Hogy-hogy futva?
- Szeretem a kétkerekű járgányokat, de inkább a motor híve vagyok. – adtam tudtára
- Akkor nem is kerékpározol?
- Nem nagyon. A futás sokkal felszabadítóbb.
- A trénered mit szól ehhez?
- Ha lenne, tuti nem örülne neki. – mosolyodtam el
- Azt akarod mondani, hogy egyedül végzed a gyakorlatokat? – döbbent le
- A nők bármire képesek. – nyújtottam ki rá játékosan a nyelvem
- Neked aztán van önbizalmad. – ült vissza a bicajra
- Hidd el, Ausztráliában híján voltam neki. – kezdtem el kocogni
- Nagyon jól mentél ott. – kerekezett mellettem
- Remélem, itt is sikerrel járok. – néztem rá
- Milyennek találod a mezőnyt? – kíváncsiskodott
- Mármint titeket?
- Milyen ellenfelek vagyunk?
- Jó erősek. – válaszoltam egyszerűen. Nem akartam jobban belemenni, hogy igazából egy embertől tartok, aki 1 hete közölte velem, hogy már 7-8 évesen bajnoki címet szerzett.
- Holnap megkezdődik az ittlétünk lényege.
- Meg ám. De igazából a szombat hozza meg, hogy mi lesz velünk vasárnap.
- Megkérdezhetem, hány éves vagy? – érdeklődött
- És én tőled? – pillantottam rá
- Jó, oké, értem, ha nem akarod megmondani.
- Ezt én így konkrétan nem mondtam. – szögeztem le – De általában akkor mondom meg az életkorom, ha a kérdező elárulja a sajátját. Szóval, mennyi idős vagy? – tettem fel a kérdést
- 27 leszek augusztusban.
- Apám lehetnél. – poénkodtam
- Akkor mit keresel itt? Az ágyban a helyed.– vette a lapot. Ez jó. Ez tetszik. Végre valakivel megtaláltam a közös hangot.
- A faterom kioszt. – álltam meg, mert nevetnem kellett. Két levegő vétel között sikerült is.
- Szóval, te mennyi idős vagy? – állt meg mellettem, és a jobb lábával kitámasztotta magát, nehogy eldőljön
- 20 leszek májusban.
- Simán a húgom lehetnél. – indult el
- De simán nem vagyok az. Viszont simán az ellenfeled leszek vasárnap. – szóltam utána
- Várom szeretettel. – pillantott vissza rám – Na szia! Holnap találkozunk.
- Szevasz! - intettem utána. Holnap. Kemény lesz ez a hétvége, azt hiszem.
Ahogy rákanyarodtam a célegyenesre - furcsa ez, hogy kanyarodok futva, de hát pont azt csináltam -, szembe jött velem apa. Hát ő? Úgy tudtam, hogy már rég visszament a szállodába.
- Apai szigor? – fogadtam. Basszus! Ezzel még Fernando piszkált Ausztráliában.
- Mit csinálsz még ilyenkor itt? – mutatott körbe
- Ismerkedek a pályával. – indultam el most már gyalog a boksz felé – Na meg képzeld kivel futottam össze.
- Kivel?
- Sose fogod kitalálni.
- Ha nem mondod el, akkor biztos nem. – mondta kicsit türelmetlenül. Nagyon nincs a toppon. Vajon mi lehet a baja?
- Mark Webberrel. – mondtam ki a nevet – De neked mi a bajod?
- Semmi. – vágta rá – Öltözz át, és menjünk.
- Inkább így megyek. Jó idő van.
- És ha valaki leállít a szálloda előtt? – kíváncsiskodott
- Majd azt mondjuk, hogy nem ismerjük magunkat. – vontam fel a szemöldököm. Meglepődtem magamon, mert ennél idiótább kijelentést keresve se mondhattam volna. Bár keresve találni szoktunk, de én most ezt mondtam.
- Mondj egy olyan hülye embert, aki ezt bevenné. – nézett rám a lehető legidétlenebb arckifejezéssel, ami tőle telik
- Mondjuk a rajongók? – húztam
el a szám
- Jézusom Kate! – ölelte át a vállam – Neked nagyon nem tesz jót, ha itt vagyunk. Ilyenkor megkergülsz.
- Máskor se vagyok a helyzet magaslatán.
- Azt mondtad, hogy megkomolyodsz. – emlékeztetett
- Most is elég komoly vagyok. Csak nem látszik.
- Na gyere, ha már nem öltözöl át. – léptünk a bérelt kocsihoz, ami egy Chevy volt. Milyen típus, nem tudom, de nem is érdekelt. Autó és kész.
A szállodához menet teljesen kikapcsoltam az agyam, és végig a hétvégére koncentráltam. Egy újabb hétvége újabb versenye, és egy újabb pilótával gazdagodtam. Mark nem is olyan szörnyű fickó. Bár nem gondoltam róla eddig se semmit, de így jó kellemesen csalódni. A szállodához érve, nem állt senki az épület bejárata előtt. Még jó, mert ez a hátsó bejárat volt. A főbejárat valószínűleg tömve van rajongókkal. Akinek nincs esze, az ott közlekedik, de mivel engem megáldottak vele, így nem fogok ott utat törni magamnak. Egóm határtalan, de erre már mindenki rájött, csak az nem, akinek még nem tűnt fel. Beléptünk a szálloda halljába, akkor vettem észre, hogy néhány pilóta kint áll az előtérben, és lázasan osztogatják az autogramokat. Képekre, pólókra, füzetekbe… Van, aki a karjára kéri. Na ne! Ha most azt mondja valaki, hogy nem fog megfürdeni, felmondok. Bűzleni fog, mint a budi. Vagy zacskót húz a kezére, hogy védje a dedikált részt? Fene se érti a rajongókat.
A pilóták között megpillantottam Fernandot is. Csak elmosolyodtam, hogy rendesen körbevették. Előhalásztam a rövidnadrágom zsebéből a mobilt, megnyitottam az üzeneteket, és pötyögtem pár szót. Rányomtam a telefonkönyvre, kikerestem a nevet, kiválasztottam, és rányomtam a küldésre. Sitty-sutty el is ment az sms. Pár pillanat múlva láttam, ahogy Fer előkotorássza a telefont a farzsebéből, de közben elnézést is kért a csajoktól. Felnyitotta, majd olvasás közben elmosolyodott. Fél szemmel bepillantott a szállodába, és rám mosolygott, majd kacsintott. Csak mosollyal nyugtáztam, hogy vette a lapot, majd elindultam a lift felé, ahol apa már ott várt.
- Mi tartott eddig? - kíváncsiskodott
- Csak lestem a tömeget. – léptem be vele a felvonóba
- Azt vettem észre. – nyomta meg az 5. emelet gombját, ugyanis ott kaptunk szobát
- Miért, szerinted mit néztem? – háborodtam fel
- Nekem nagyon úgy tűnt, hogy az egyik pilótának olyan Fernandos háta van
- Ja, Trullinak meg Trullis háta van. – szisszentem fel
- Mégse lehet neki Tysonos. – vonta fel a szemöldökét. Istenem! Ebből magyarázzam ki magam. De a legkönnyebb út, az egyenes.
- Oké, Fernando volt az. – adtam meg magam - Most jó?
- Tanuld meg, hogy apádnak nem tudsz hazudni. – nyílt az ajtó, és mi kiléptünk a folyosóra
- Már észrevettem. – dörmögtem az orrom alatt
- Akkor holnap találkozunk. – mondta, mikor a szobám elé értünk – Nem terveztél ma estére semmit? – érdeklődött
- Alváson kívül nem sokat. – biggyesztettem le a számat. Persze, hogy most is füllentettem neki, de ha ügyes vagyok, nem jön rá.
- Pihend ki magad, de előbb zuhanyozz le.
- Feltett szándékom.
- Na szia! – nyomott két puszit az arcomra
- Szia! – intettem neki, majd elkezdtem bíbelődni a zárral.
Apa már rég eltűnt a folyosó balra ívelő kanyarjában, mikor én még a nyavalyás zárral voltam elfoglalva. Szétrúgom az ajtót, ha nem tudom elfordítani a kulcsot.
Már épp lendítettem a lábam, mikor egy erős kar lefogta a járkáló végtagom. Kicsit meg is lepődtem. A srác magas volt, világosbarna haj, és mosolygott, mint a tejbetök. Hát a Nap irigykedhetne a mosolyára, az tuti. És nem volt ismeretlen számomra. Áldom az eszem, mikor rávettem magam tegnap, hogy végigzongorázzam a fiúk képét és nevét. A srác Jenson Button volt.
- Azért szerintem nem kellene szétrúgnod. Nem éri meg. – engedte el a lábam
- Akkor mit javasolsz, ha nem tudom elfordítani a kulcsot a zárban? – mutattam fel neki a kis eszközt – Modern szálloda. Még az ajtó se nyílik. – dühöngtem halkan
- Lássuk csak. – vette el tőlem – Ennek is megvan a maga technikája. – helyezte be a zárba a kulcsot, kicsit megmozgatta benne, majd simán elfordította. Néda! Ahhoz képest, hogy pilóta, betörőnek simán elmehetne másodállásban.
- Tyűha! – reagáltam le ennyivel
- Tessék. – tárta ki előttem az ajtót
- Hát… köszönöm. – néztem rá
- Szívesen. – mosolyodott el – Amúgy bemutatkozok, ha már a szobádba betekintést nyertem. – pillantott be a helyiségbe - Jenson Button. – nyújtotta a kezét
- Kate Harper. – fogadtam el a gesztust
- Te vagy Eddie lánya?
- Pontosan. – bólintottam rá – De Ausztráliában találkoztunk már.
- De beszélni nem beszéltünk. – emlékeztetett – És a srácok mondták, hogy az új pilóta Jordan lánya.
- Még mielőtt feltennéd a kérdést, csak fogadott. – szögeztem le – Nem vettem fel a családnevüket. Bár elhagytak, de a nevem megmaradt. Legalább ennyi maradjon a múltamból, ha több nem is. – tudattam vele. A fura, hogy ezt eddig így, ilyen formában nem mondtam senkinek. Még Fernandonak se, pedig vele beszéltem erről a témáról.
- Aha. – nyugtázta – Én most megyek. – indult el
- Köszönöm a segítséget. – szóltam utána
- Nagyon szívesen. Szia! – intett, majd eltűnt arra, amerre apa is. Beléptem a Jenson által kinyitott szobámba, ami épp olyan elrendezésű volt, mint Ausztráliában. Fő a változatosság. Beléptem a fürdőbe, ledobáltam magamról a ruháimat, és a zuhanyrózsa alá álltam. Megnyitottam a meleg vizes csapot, és hagytam, hogy a frissítő víz végigcsordogáljon rajtam. Már ismerek még egy pilótát. Szép lassan, de teljes lesz a lista. Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy Fernando mit fog válaszolni arra az smsre. A mosolya nem árult el semmit. Lehet, hogy csak beégettem magam. Sőt, biztos. A francba!
- A FRANCBA! – üvöltöttem el magam – A rohadt életbe! – ugrottam ki a zuhanyzóból. Elmélyülök a gondolataimban, a tűzforró víz meg csak úgy csordogál végig rajtam. Eszem rengeteg, csak ritkán használom. Így leforrázni magam… Legközelebb kádban fekszek el. Kényelmesebb, és tovább elhúzható. És még agyalni is van időm.
- Jézusom Kate! – ölelte át a vállam – Neked nagyon nem tesz jót, ha itt vagyunk. Ilyenkor megkergülsz.
- Máskor se vagyok a helyzet magaslatán.
- Azt mondtad, hogy megkomolyodsz. – emlékeztetett
- Most is elég komoly vagyok. Csak nem látszik.
- Na gyere, ha már nem öltözöl át. – léptünk a bérelt kocsihoz, ami egy Chevy volt. Milyen típus, nem tudom, de nem is érdekelt. Autó és kész.
A szállodához menet teljesen kikapcsoltam az agyam, és végig a hétvégére koncentráltam. Egy újabb hétvége újabb versenye, és egy újabb pilótával gazdagodtam. Mark nem is olyan szörnyű fickó. Bár nem gondoltam róla eddig se semmit, de így jó kellemesen csalódni. A szállodához érve, nem állt senki az épület bejárata előtt. Még jó, mert ez a hátsó bejárat volt. A főbejárat valószínűleg tömve van rajongókkal. Akinek nincs esze, az ott közlekedik, de mivel engem megáldottak vele, így nem fogok ott utat törni magamnak. Egóm határtalan, de erre már mindenki rájött, csak az nem, akinek még nem tűnt fel. Beléptünk a szálloda halljába, akkor vettem észre, hogy néhány pilóta kint áll az előtérben, és lázasan osztogatják az autogramokat. Képekre, pólókra, füzetekbe… Van, aki a karjára kéri. Na ne! Ha most azt mondja valaki, hogy nem fog megfürdeni, felmondok. Bűzleni fog, mint a budi. Vagy zacskót húz a kezére, hogy védje a dedikált részt? Fene se érti a rajongókat.
A pilóták között megpillantottam Fernandot is. Csak elmosolyodtam, hogy rendesen körbevették. Előhalásztam a rövidnadrágom zsebéből a mobilt, megnyitottam az üzeneteket, és pötyögtem pár szót. Rányomtam a telefonkönyvre, kikerestem a nevet, kiválasztottam, és rányomtam a küldésre. Sitty-sutty el is ment az sms. Pár pillanat múlva láttam, ahogy Fer előkotorássza a telefont a farzsebéből, de közben elnézést is kért a csajoktól. Felnyitotta, majd olvasás közben elmosolyodott. Fél szemmel bepillantott a szállodába, és rám mosolygott, majd kacsintott. Csak mosollyal nyugtáztam, hogy vette a lapot, majd elindultam a lift felé, ahol apa már ott várt.
- Mi tartott eddig? - kíváncsiskodott
- Csak lestem a tömeget. – léptem be vele a felvonóba
- Azt vettem észre. – nyomta meg az 5. emelet gombját, ugyanis ott kaptunk szobát
- Miért, szerinted mit néztem? – háborodtam fel
- Nekem nagyon úgy tűnt, hogy az egyik pilótának olyan Fernandos háta van
- Ja, Trullinak meg Trullis háta van. – szisszentem fel
- Mégse lehet neki Tysonos. – vonta fel a szemöldökét. Istenem! Ebből magyarázzam ki magam. De a legkönnyebb út, az egyenes.
- Oké, Fernando volt az. – adtam meg magam - Most jó?
- Tanuld meg, hogy apádnak nem tudsz hazudni. – nyílt az ajtó, és mi kiléptünk a folyosóra
- Már észrevettem. – dörmögtem az orrom alatt
- Akkor holnap találkozunk. – mondta, mikor a szobám elé értünk – Nem terveztél ma estére semmit? – érdeklődött
- Alváson kívül nem sokat. – biggyesztettem le a számat. Persze, hogy most is füllentettem neki, de ha ügyes vagyok, nem jön rá.
- Pihend ki magad, de előbb zuhanyozz le.
- Feltett szándékom.
- Na szia! – nyomott két puszit az arcomra
- Szia! – intettem neki, majd elkezdtem bíbelődni a zárral.
Apa már rég eltűnt a folyosó balra ívelő kanyarjában, mikor én még a nyavalyás zárral voltam elfoglalva. Szétrúgom az ajtót, ha nem tudom elfordítani a kulcsot.
Már épp lendítettem a lábam, mikor egy erős kar lefogta a járkáló végtagom. Kicsit meg is lepődtem. A srác magas volt, világosbarna haj, és mosolygott, mint a tejbetök. Hát a Nap irigykedhetne a mosolyára, az tuti. És nem volt ismeretlen számomra. Áldom az eszem, mikor rávettem magam tegnap, hogy végigzongorázzam a fiúk képét és nevét. A srác Jenson Button volt.
- Azért szerintem nem kellene szétrúgnod. Nem éri meg. – engedte el a lábam
- Akkor mit javasolsz, ha nem tudom elfordítani a kulcsot a zárban? – mutattam fel neki a kis eszközt – Modern szálloda. Még az ajtó se nyílik. – dühöngtem halkan
- Lássuk csak. – vette el tőlem – Ennek is megvan a maga technikája. – helyezte be a zárba a kulcsot, kicsit megmozgatta benne, majd simán elfordította. Néda! Ahhoz képest, hogy pilóta, betörőnek simán elmehetne másodállásban.
- Tyűha! – reagáltam le ennyivel
- Tessék. – tárta ki előttem az ajtót
- Hát… köszönöm. – néztem rá
- Szívesen. – mosolyodott el – Amúgy bemutatkozok, ha már a szobádba betekintést nyertem. – pillantott be a helyiségbe - Jenson Button. – nyújtotta a kezét
- Kate Harper. – fogadtam el a gesztust
- Te vagy Eddie lánya?
- Pontosan. – bólintottam rá – De Ausztráliában találkoztunk már.
- De beszélni nem beszéltünk. – emlékeztetett – És a srácok mondták, hogy az új pilóta Jordan lánya.
- Még mielőtt feltennéd a kérdést, csak fogadott. – szögeztem le – Nem vettem fel a családnevüket. Bár elhagytak, de a nevem megmaradt. Legalább ennyi maradjon a múltamból, ha több nem is. – tudattam vele. A fura, hogy ezt eddig így, ilyen formában nem mondtam senkinek. Még Fernandonak se, pedig vele beszéltem erről a témáról.
- Aha. – nyugtázta – Én most megyek. – indult el
- Köszönöm a segítséget. – szóltam utána
- Nagyon szívesen. Szia! – intett, majd eltűnt arra, amerre apa is. Beléptem a Jenson által kinyitott szobámba, ami épp olyan elrendezésű volt, mint Ausztráliában. Fő a változatosság. Beléptem a fürdőbe, ledobáltam magamról a ruháimat, és a zuhanyrózsa alá álltam. Megnyitottam a meleg vizes csapot, és hagytam, hogy a frissítő víz végigcsordogáljon rajtam. Már ismerek még egy pilótát. Szép lassan, de teljes lesz a lista. Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy Fernando mit fog válaszolni arra az smsre. A mosolya nem árult el semmit. Lehet, hogy csak beégettem magam. Sőt, biztos. A francba!
- A FRANCBA! – üvöltöttem el magam – A rohadt életbe! – ugrottam ki a zuhanyzóból. Elmélyülök a gondolataimban, a tűzforró víz meg csak úgy csordogál végig rajtam. Eszem rengeteg, csak ritkán használom. Így leforrázni magam… Legközelebb kádban fekszek el. Kényelmesebb, és tovább elhúzható. És még agyalni is van időm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése